Kiírták a tendert a Mátyás-templommal szemközti épület felújítására, hogy odaköltözzön az Nemzetgazdasági Minisztérium. Az első ütem becsült értéke 9,8 milliárd forint. Helyreállítják a háború előtti állapotokat - szúrta ki a K-Monitor.
Szerző(k): Szabó DánielA Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. nyílt közbeszerzésen keres tervezőt az M1-es autópálya Budapest és Győr közötti szakaszának 2x3 sávosra való szélesítésére.
Szerző(k): Németh GézaA becsült 1,6 milliárd forint helyett 980 millióért az M-Teampannon Építészmérnöki Kft. tervezheti meg a Déli pályaudvar üzemi pályaudvari részén - a kormány által elképzelt - sport- és szabadidőközpontot.
Szerző(k): Németh GézaA Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület nyílt közbeszerzésen keres szállítót 22 balatoni viharjelző berendezésre, ezek közül három a tó közepén működik majd - a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaMilliárdokért vesz jegykiadó automatákat a MÁV egy furcsa közbeszerzésen. A közel félezer berendezés szállítására kiírt pályázaton ismét a korábbi gyártó futhat be - írta a G7.
Szerző(k): Domokos ErikaVasárnaptól már csak az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) keresztül lehet közbeszerzési eljárásokat lebonyolítani, ezzel megszűnik a közbeszerzések papír alapú ügyintézése - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA Magyar Földgáztároló Zrt. kétfordulós közbeszerzésen 7 milliárd forintért kíván földgázt beszerezni a 2018/2019-es gázévre.
Szerző(k): Németh GézaTiborcz István a hvg.hu-nak azt mesélte, hiába kért időpontot az Európai Csalás Elleni Hivataltól (OLAF), végül nem hallgatták meg a véleményét, és nem is ismeri a volt cégéről szóló jelentést. A 24.hu megtalálta ennek a cáfolatát. Tiborcz reagált a hírre pénteken délután.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna