A lakossági ingatlanok energetikai felújítását és a távfűtési rendszerek korszerűsítését célzó új pályázatok is elérhetőek lesznek hamarosan - közölte Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára az állami hírtévében.
Szerző(k): MTI, EconomxA dán Lego színes építőkockái drasztikus átalakítására készül. A komoly változás azonban rendkívül hosszú idő alatt menne végbe, s ha minden a tervek szerint alakul, a vásárlók nem fogják azt érzékelni. A cég egyszerűen környezetbarátabb termékeket szeretne előállítani.
Szerző(k): EconomxEgy rendelettervezet szerint bekerül a környezetkímélő gépkocsi fogalma a magyar jogba, ilyennek számít majd az elektromos, valamint a légszennyező anyagot ki nem bocsátó, azaz \"nulla emissziós\" gépkocsi. Eddig csak a csendes és a kis légszennyezésű gépkocsi fogalmát ismerte a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló, 1990-ben hozott rendelet. A módosítást a nemzeti fejlesztési miniszter által jegyzett rendelettervezet tartalmazza, amely a kormány honlapján jelent meg.
Szerző(k): Inforádió, MTIA 2014-2020 közötti költségvetési ciklusban 46 milliárd forint uniós forrást vehet igénybe Magyarország természetvédelmi pályázatokra, szemben az előző hétéves időszakban rendelkezésre álló 38 milliárd forinttal - közölte a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára csütörtökön Keszthelyen.
Szerző(k): MTIA két új paksi atomerőművi blokk építésének 2018-ra tervezett megkezdéséig a teljes beruházási költség mintegy tíz százalékára lesz szükség a nemzetközi tapasztalatok szerint - mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos pénteken az M1 aktuális csatorna esti hírműsorában.
Szerző(k): MTIMájus végéig elszállítják az Illatos úti telephelyről a legveszélyesebbnek ítélt csaknem 170 tonnányi hordót - mondta az InfoRádiónak Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott. A fennmaradó több mint 2500 tonna illegálisan elhelyezett, veszélyes hulladék elszállítására közbeszerzési pályázatot írnak ki.
Szerző(k): InforádióA Budapesti Vegyiművek (BVM) Illatos úti telepén több mint 2200 tonna veszélyes hulladék található - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM). Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter ma bejelentette, hogy 1,1 milliárd forintot megelőlegeznek a hulladék elszállítására.
Szerző(k): MTIElfogadta kedden strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) azokat a szabályokat, amelyek szerte az Európai Unióban jelentősen visszaszorítanák a környezetszennyező, 50 mikronnál vékonyabb anyagból készült nejlonzacskók használatát.
Szerző(k): MTI-Eco