A Miniszterelnökség várba költözésének költségvetése eléri az 50 milliárd forintot. A 2017-es költségvetésben megjelenik a Varga Mihály vezette Nemzetgazdasági Minisztérium Várba költözésének költsége is.
Szerző(k): Papp ZsoltDélutánra halasztotta a költségvetés benyújtását a kormány – valami közbejött, vagy kommunikációs trükközés állhat a háttérben?
Szerző(k): Papp ZsoltVarga Mihály feladta a hitelminősítőkkel vívott harcot, már nem győzködi őket a felminősítés miatt. A 2017-es költségvetést látva erre minden oka megvan: két hónapig élt a nullás költségvetés terve, a kormány letér a hiánycsökkentési pályáról, ráfordulva a 2018-as választásokra megkezdődik az óvatos osztogatás – így a hiány újra nő.
Szerző(k): Papp ZsoltA Költségvetési Tanácsnak a 2017-es költségvetés strukturális hiányával kapcsolatban vannak csak kétségeik, de a többi ponton a büdzsé az uniós elvárásokkal szinkronban van - mondta Kovács Árpád, a KT elnöke az M1 szombat délelőtti műsorában.
Szerző(k): MTINem sikerült megállapodni a görög hitelprogram második részletének lehívásáról péntekig, ráadásul kiújulni látszanak az ellentétek az EU és az IMF között is. A szakértők szerint legalább egy csúf egyezséget össze kéne hozni az újabb görög katasztrófa elkerülése érdekében.
Szerző(k): Komócsin SándorNincsenek alapvető ellenvetései a Költségvetési Tanácsnak (KT) a 2017-es költségvetési törvényjavaslat tervezetének hitelességével és végrehajthatóságával szemben - adta hírül a testület.
Szerző(k): MTIA nemzetgazdasági miniszter szerint magas a 27 százalékos áfa, csökkentésére azonban nincs szabad forrás a jövő évi költségvetésben, a kormány hosszú távú szándéka az áfa felső kulcsának 25 százalékra, vagy az alá csökkentése.
Szerző(k): MTIAz orosz pénzügyminisztérium új pénzügyi szabályt javasol, amelynek alapján a hordónkénti 40 és 50 dollár közötti olajárat vennék alapul a költségvetési számításokban - idézte Makszim Oreskint, a tárca helyettes vezetőjét hétfőn az Interfax orosz hírügynökség.
Szerző(k): MTI