A magyar kormány megnöveli a jövő évi költségvetés tartalékát, miközben 4 ezer milliárd forintnyi beruházással számolnak. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi kormányinfón arról beszélt, hogy az eurózónában már látják egy válság tüneteit.
Szerző(k): Szabó DánielA nemzeti eljárásrendben lebonyolított több mint 7200 közbeszerzésből alig 200 (2,8 százaléknyi) zajlott teljesen nyílt eljárás szerint – írta a Közbeszerzési Hatóságtól kikért adatokra hivatkozva a K-Monitor.
Szerző(k): Domokos ErikaTöbb mint negyvenmilliárd forint volt tavaly a vagyonbiztosítás, azaz a lefoglalás, a zár alá vétel és az önkéntes megtérítés összege a NAV-nál, ám ezzel még a felét sem hajtották be a bűncselekmények miatt elvesző adóknak.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Európai Bizottság terve szerint a 2021 és 2027 közötti költségvetési időszakban Magyarország a jelenleginél 24 százalékkal kevesebb forrást kapna, ugyanakkor a következő időszak tárgyalási fordulóin ez az arány jelentősen változhat - írta keddi számában a Magyar Idők.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz elmúlt napokban a sajtóban azt lehetett olvasni, megszorítások jöhetnek, mert a kormány túlköltekezett, kiigazító lépésekre van szükség - mondta Varju László DK-s politikus a parlament hétfői ülésnapján az MTI híre szerint, a politikus szóvá tette a felelőtlen gazdálkodást.
Szerző(k): Domokos ErikaHavonta húszezer forint körüli pluszösszeg maradna az átlagos keresetet hazavivő munkavállalók zsebében, ha a kormány 9 százalékra mérsékelné a személyi jövedelemadó (szja) jelenleg 15 százalékos kulcsát. Szakértők szerint a sok százmilliárdra rúgó adócsökkentést akár több lépésben, néhány évre szóló teherenyhítési program keretében is megvalósíthatná a kormány - írta a Magyar Idők.
Szerző(k): Domokos LászlóMagyarország számára a korábbiaknál 5 százalékkal kevesebb, 11,7 milliárd euró (3700 milliárd forint) mezőgazdasági támogatást irányoz elő az Európai Bizottság (EB) a 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetésről szóló javaslatában - jelentették be pénteken Brüsszelben.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA lengyel kormány azzal fenyegetőzik, hogy megvétózza a következő hétéves uniós költségvetés tervezetének elfogadását addig, amíg nem növelik a kelet-közép-európai EU-tagországoknak szánt forrásokat. A magyar álláspont egyes pontjain szó szerint egyezik a lengyelek véleményével.
Szerző(k): Komócsin Sándor