Maximálta a kormány a késedelmi kamatot
Csütörtöktől legfeljebb 25 százalék lehet a késedelmi kamat - döntött a kormány.
Maximálta a kormány a késedelmi kamatot
Csütörtöktől legfeljebb 25 százalék lehet a késedelmi kamat - döntött a kormány.
Nagy béremelési hullám jön az állami felső vezetőknél, kiderültek a számok
A Magyar Nemzeti Bank elnökének fizetésemelése magával húzza a hozzá kötött béreket, azaz számos állami szervezet vezetőjének keresetét. Így az érintetteknek nem kell attól tartaniuk, hogy az infláció elnyeli a pénzüket.
A tehetősebbek adóemeléséből finanszírozzák a rezsitámogatást?
Megosztó javaslattal állt elő a német kormány közgazdászokból álló tanácsadói bizottsága: szerintünk a felső adókulcs emelésével kellene előteremteni a közelmúltban bejelentett rezsitámogatáshoz szükséges tőkét.
Be lehet vetni korrupció ellen az egyik csodafegyvert - döntött az Alkotmánybíróság
Ha kiemelkedő korrupciós bűncselekményekben a nyomozó hatóság vagy az ügyészség elutasítja a büntetőeljárás lefolytatását, akkor az érintettek, illetve a második körben bárki élhet a vádkikényszerítés eszközével. Ezzel megszűnik az ügyészség vádemelési monopóliuma, de ez nem ellentétes az Alaptörvénnyel - mondta ki a magyar Alkotmánybíróság (AB). A büntetőeljárási törvény módosítása része az Európai Bizottsággal való magyar megegyezésnek.
Lemondhatott Palkovics László, de a kormányfő még nem döntött
Sajtóhírek szerint lemondott posztjáról Palkovics László technológiai és ipari miniszter, a távozásának hátterében energiapolitikai véleménykülönbségek állhatnak. A lemondás hírére a Miniszterelnökség egy mondattal reagált: "A kormány tagjairól a miniszterelnök dönt, amennyiben a kormány szerkezetében változás történik, arról a nyilvánosságot tájékoztatni fogjuk."