Drágább lesz a nyugdíjas- és a diákbérlet?
Befagyaszthatja a kormány a közlekedési támogatásokat a következő években.
Drágább lesz a nyugdíjas- és a diákbérlet?
Befagyaszthatja a kormány a közlekedési támogatásokat a következő években.
Ezeknek a kritériumoknak nem felel meg Magyarország - Itt a friss jelentés ECB-jelentés
A magyarországi inflációnál fölfelé mutató kockázatot jelent a belpolitikai bizonytalanság, amely a forint további leértékelődését idézheti elő, emelve az importból származó áruk és szolgáltatások árát - állapította meg az Európai Központi Bank (ECB) friss konvergenciajelentése a Magyarországról szóló fejezetben.
Vége a rezsicsökkentésnek (PA)
Kormányprogram hiányában a következő négy évvel kapcsolatban az egyetlen kötelező dokumentum a konvergenciaprogram. A Policy Agenda (PA) azt vizsgálta meg, hogy mi olvasható ki kormányzati programként ebből az anyagból.
Meglepő számok jöttek a kormánytól nyugdíjfronton
Jelentősen nőtt az időskorúak foglalkoztatottsága a 1999-2013-as időszakban – ezzel büszkélkedik a kormány a Brüsszelnek benyújtott konvergenciaprogramban. Ebből az is kiderül, hogy az idén kezdődő korhatáremelés foglalkoztatási hatásait tönkre vágja a 2012-ben bevezetett női korkedvezmény.
Varga: nem lesz megszorítás - erre készül az új kormány
Tartósan két százalék feletti gazdasági növekedéssel számol a kormány konvergenciaprogramja, amit ma délelőtt hoztak nyilvánosságra.