Budapesti Fudan Egyetem: 15 közgazdász levelet írt az építés ellen
Tizenöt közgazdász elmagyarázta, miért ellenzik a budapesti Fudan Egyetem létrehozását.
Budapesti Fudan Egyetem: 15 közgazdász levelet írt az építés ellen
Tizenöt közgazdász elmagyarázta, miért ellenzik a budapesti Fudan Egyetem létrehozását.
Most dől el, milyen feltételekkel kapnak uniós támogatást a magyar gazdák
Magyarország nem fogad el a közös agrárpolitikával kapcsolatos olyan megállapodást, amely hátrányosan érintheti a Magyarországon mezőgazdaságból élőket - írta az MTI a Brüsszelben tartózkodó Nagy István agrárminiszterra hivatkozva. A politikus a kétnapos Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésének első munkanapját követően nyilatokzott.
Régi ellenség támadhat Európára a járvány után
Az európai gazdaság a mostani előrejelzések szerint komolyan berobbanhat a járványt követően, azonban ez még bajokat is okozhat. Nőhet az infláció, emelkedhetnek a hozamok, s így bajba kerülhetnek a nagyobb mértékben eladósodott államok. Ennek első jeleként masszívan csökkenni kezdett a negatív hozamú kötvények globális állománya.
Konzultáció: négy kérdésre válaszolhatnak a budapestiek a kínai magánegyetemről
Véglegesítették a kínai Fudan egyetem budapesti építésével és a hazai egyetemek diákjainak kollégiumi elhelyezést biztosító Diákváros-projekttel kapcsolatos kérdéseket azon a konzultáción, amit a ferencvárosi polgármester és a főpolgármester indított. A kezdeményezéshez nyolc szervezet csatlakozott. Június 4-13. között lehet véleményt nyilvánítani a kormány által tervezett fejlesztésekről.
Átírták az idei büdzsét
A járvány elleni védekezéshez valamint a gazdaság újraindításához köthető költségek miatt a parlament módosította az idei költségvetést.