keretszám

12.
14.
16:53
Orbán szombaton fontos bejelentést tesz

Orbán szombaton fontos bejelentést tesz

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton bejelentést tesz a felsőoktatás struktúráját érintő változásokról - közölte Balog Zoltán a Magyar Rektori Konferencia elnökségével folytatott megbeszélés után pénteken Pannonhalmán.

Szerző(k): MTI
12.
14.
08:39
Puhul a kormány - módosulhatnak a felsőoktatási keretszámok

Puhul a kormány - módosulhatnak a felsőoktatási keretszámok

Balog Zoltán szerint még módosulhatnak a felsőoktatási hallgatói keretszámokra vonatkozó elképzelések. Az emberi erőforrások minisztere erről péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában beszélt. A miniszter elmondta: az orvosképzésen még vitatkoznak, a pedagógusoknak sokat segítene az állam, a jogász- és közgazdászképzést kevésbé támogatnák.

Szerző(k): Inforádió
12.
13.
18:59
Orbán üzent a diákoknak Brüsszelből

Orbán üzent a diákoknak Brüsszelből

Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta csütörtökön Brüsszelben újságíróknak, hogy a hét végéig megoldják a felsőoktatási reform ügyét. Közben mintegy kétszáz középiskolás tüntetett a budapesti Széll Kálmán téren a felsőoktatási keretszámok csökkentése ellen, vidéken több főiskola hallgatói utcára vonult tiltakozásukat kifejezve.

Szerző(k): NAPI, MTI
12.
11.
14:33
Nem foglalkoztak a keretszámokkal

Nem foglalkoztak a keretszámokkal

A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja nem foglalkozott a felsőoktatásban tanuló állami ösztöndíjasok keretszámának kérdésével - közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján Rogán Antal frakcióvezető, aki szerint a rendelkezésre álló költségvetési pénz elosztásának vitáját a kormánynak kell eldöntenie.

Szerző(k): MTI
12.
11.
11:54
A HÖOK köszöni, de még nem megy Baloghoz

A HÖOK köszöni, de még nem megy Baloghoz

Nem megy el a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) az emberi erőforrások minisztere által kezdeményezett kedden délutáni egyeztetésre, azt egy későbbi időpontra halasztaná - közölte Nagy Dávid, a szervezet elnöke.

Szerző(k): MTI
06.
26.
12:26
Meggondolta magát a kormány - többen kapnak állami támogatást

Meggondolta magát a kormány - többen kapnak állami támogatást

Ötezerrel több hallgató kezdheti meg tanulmányait teljes állami ösztöndíjjal a szeptemberben induló tanévben - jelentette be Hoffmann Rózsa a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.

Szerző(k): MTI
02.
22.
15:37
Az Ab elé kerülhetnek a keretszámok

Az Ab elé kerülhetnek a keretszámok

Február 24-ig adhatják be a diákok a jelentkezésüket a szeptemberben induló egyetemi és főiskolai képzésekre. A szaktárca kitart a kormány által meghatározott keretszámok mellett, egy LMP-s indítvány szerint viszont a kormány alaptörvényt sértett.

Szerző(k): Ámon Kata
01.
20.
15:37
Felsőoktatás: megvan, hányan tanulhatnak állami támogatással (bővített)

Felsőoktatás: megvan, hányan tanulhatnak állami támogatással (bővített)

A szeptemberben induló tanévben az alapképzésben teljes állami támogatás mellett 27 150-en tanulhatnak, további 15 550 diák részösztöndíjat kaphat. Az egységes osztatlan képzésben a teljes támogatásban részesülők száma 2420, a felsőfokú szakképzésben 3500 lesz. Ez összesen 48 620 olyan diákot jelent majd, aki állami vagy részben állami támogatással tanulhat.

Szerző(k): MTI-Eco