Nagy Márton szerint sok beruházás kell, amely fellendíti a gazdaságot, mert a fogyasztásra építeni hosszú távon nem lehet. Ugyanak ...
Azt nem lehet mondani, hogy a kutyának sem kell a Tesla, de annyira gyengül az eladás, hogy zuhanórepülésbe kezdett az ára.
Nem volt hosszú hétvége az első negyedévben, ennek híján főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendé ...
Működik az összesen 1400 milliárd forintból megvalósuló Demján Sándor Program, amelyet még tavaly ősszel hirdetett meg a kormány, hogy a hazai kkv-k támogatása révén megvalósuljon az áhított 2025-ös három százalékos gazdasági növekedés. Nagy Márton tárcája kiderítette, hogyan hatnak a program elemei és mi a helyzet a kkv-k háza táján.
Szerző(k): Hercsel AdélKözel húszezer autóipari munkahely szűnt meg tavaly Németországban, és csak a kezdet volt, az elbocsátások idén is folytatódnak.
Szerző(k): T. E.Az egy dolog, hogy február 15-én ünneplik a kanadai zászló 60. évfordulóját, de a juharleveles lobogó gyártója szerint egyértelműen azért visznek dupla mennyiséget az emberek, mert ezzel fejezik ki a hazaszeretetüket Donald Trump intézkedései miatt.
Szerző(k): L. K.Az elmúlt két évben több mint 167 százalékkal nőtt a csokoládé előállítási költsége. A kakaó tonnánkénti ára decemberben rekordot döntött, 12 646 dollár lett. Nyugat-Afrika kulcsfontosságú kakaótermelő régiójában az évek óta tartó rossz időjárás és a kakaóbab érett hajtásainak vírusa megnehezítette a termelést. Pótolni nem könnyű, egy kakaófa az elültetése után 4-6 évvel hoz termést.
Szerző(k): L. K.