Milyen veszélyei lehetnek annak, ha kínai hitelből valósulnak meg a magyarországi beruházások? Juthatunk-e Srí Lanka, vagy Montenegró sorsára?
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA gazdasásági nehézségekkel küzdő Kína a járvány során elvesztette külföldi turizmusát, amely azóta sem akar magához térni. Most tesz egy gesztust hat nagyobb ország felé.
Szerző(k): Fellegi TamásNagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter erről a világ egyik legnagyobb rendezvényén, a hatodik Kínai Nemzetközi Import Expón beszélt, Sanghajban. Előadásában hangsúlyozta, hogy Magyarország elutasítja a blokkosodást támogató politikákat, összekapcsolódásra törekszik nyugat és kelet között.
Szerző(k): EconomxAz Egy övezet, egy út (BRI) kezdeményezés elindításának első tíz éve egyértelmű siker - erről beszélt Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Budapesten, az MNB és a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségének közös, Egy övezet, egy út kezdeményezés tizedik évfordulója alkalmából szervezett szakmai konferencián.
Szerző(k): EconomxOmán beleegyezett, hogy az izraeli légitársaságok átrepülhessenek légterén, ami az Izrael és az arab világ egyes részei közötti jég olvadásának legújabb jele.
Szerző(k): EconomxAz OTP hamarosan bejelentheti egy jelentős üzbég bank megvásárlását - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videójában. A kormányfő és stábja egy hatvantagú üzleti delegációval utazott az üzbegisztáni Szamarkandba, ahol a Türk Államok Szervezetének kilencedik csúcstalálkozóját tartják.
Szerző(k): Domokos ErikaA magyar kormány 14 milliárd forintos támogatást ad a török Sisecam százmilliárdos kaposvári beruházásához. A magyar állami Eximbank 105 millió eurós hitelt ad a magyar cégek török bizniszeihez. Szijjártó Péter külügyminiszter és Mehmet Mus török kereskedelmi miniszter kedden Ankarában aláírta a magyar-török gazdasági és kereskedelmi bizottság alapító nyilatkozatát.
Szerző(k): Domokos ErikaMagyarország 2010 utáni sikeres geopolitikája, valamint gazdaság- és pénzpolitikája eredményeként képes lehet az új, kettévált globális pénzügyi rendszerben egy Nyugat–Kelet között működő pénzügyi központ, „átjáró” megépítésére - írta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a magyarnemzet.hu oldalon.
Szerző(k): Domokos ErikaAz illetékes hatóságtól kiperelt dokumentumok alapján úgy tűnik, hogy az orosz és a kínai koronavírus-vakcinák engedélyezése előtt végzett ellenőrzések nem találtak mindent rendben a két oltással.
Szerző(k): Komócsin Sándor