BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
header

kásler_miklós

07.
12.
15:56

Házon belül kapott komoly kritikát a kormány

Az egészségügy irányításának nincs rálátása a vészhelyzeti betegellátás hiányosságaira, a fejlesztési célokat ugyan meghatározta, de a megvalósítást már nem követte nyomon. A vészhelyzeti ellátásban a betegek nem kapták meg az egészségi állapotuk által indokolt időn belül az ellátást, közel kétharmaduk pedig törvénysértő módon tájékoztatást sem kapott állapota besorolásáról - ismertette az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legújabb, a vészhelyzeti betegellátás 2015 és 2017 közötti időszakáról készült jelentés megállapításait sajtótájékoztatón Domokos László ÁSZ-elnök.

Szerző(k):
Szepesi Anita
07.
02.
12:54

800 ezernél is többet adna a főorvosoknak Kásler Miklós

Magyarországon a betegek mindent megkapnak, amit más kulturált országokban megkaphatnak, viszont egyetlen egy ország sincs a világon, amely minden igényt ki tudna elégíteni - mondta Kásler Miklós miniszter a Mandinernek. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője szerint a kórházakban úgy szüntethető meg a tumultus, ha a diagnosztika az alapellátásba kerül, vagyis a családorvosok és a járóbeteg-ellátók végezik.

Szerző(k):
Domokos Erika