Nem segített a forinton a két számjegyű alapkamat
2008 novembere óta nem volt olyan magas az alapkamat, mint a keddi kamatdöntés után. A forint azonban nem erősödik, 400 fölött maradt az euró ára.
Nem segített a forinton a két számjegyű alapkamat
2008 novembere óta nem volt olyan magas az alapkamat, mint a keddi kamatdöntés után. A forint azonban nem erősödik, 400 fölött maradt az euró ára.
Lépett az MNB, így reagált a forint
A forint árfolyama alig változott a jegybank piaci várakozásokkal nagyjából egybeeső keddi kamatemelését követően - adta hírül az MTI.
Pirosba került a forint, újabb fordulat a piacon (frissítve)
Az euró a 400 forintos szint közelébe került kedd reggel. Kora délelőtt viszont szerény erősödést ért el a magyar deviza, utána azonban megint fordult a kocka.
Előre menekül az EKB, a dollár lehet Európa hóhérja
Az Európai Központi Bank látszólag eldöntötte, melyik ujjába harapjon, amikor 11 év után a vártnál nagyobb mértékű kamatemelésről döntött, reagálva az elszabaduló inflációra. Úgy tűnik, az árak jelentik a prioritást a kormányzótanácsnak, ezzel háttérbe szorul az is, hogy a töretlenül erősödő dollár jó eséllyel az energiaválság miatt féltnél is mélyebb recesszióba taszítja idén az európai gazdaságot.
Rárontott az inflációra az európai jegybank, erősödik az euró
Az Európai Központi Bank a várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal emelte alapkamatát, azaz harcba szállt az eurózónát is szorongató szokatlanul magas inflációval szemben. Ez még csak az első lövés volt az európai jegybank részéről.