A Fed egyik vezetője újabb kamatemelést jósol
A Fed egyik vezetője szerint az év végéig még egy kamatemelésre lehet számítani, és hogy a közeli hónapokban elkezdődik a jegybankmérleg csökkentése.
A Fed egyik vezetője újabb kamatemelést jósol
A Fed egyik vezetője szerint az év végéig még egy kamatemelésre lehet számítani, és hogy a közeli hónapokban elkezdődik a jegybankmérleg csökkentése.
A várakozásoknak megfelelően lépett a Fed
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) döntéshozói közül többen támogatták, hogy "pár hónapon belül" kezdjék el a jegybanki mérleg 4500 milliárd dolláros kötvényállományának csökkentését - ez derült ki a Fed monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) június 13-14-i kamatdöntő ülésének szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvéből.
Kamatemelés mellett érvelt a San Franciscó-i Fed-elnök
Egyszeri tényezőknek tulajdonítja az infláció közelmúltbeli lassulását, ezért nem látja indokoltnak az újabb kamatemelések elhalasztását az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) San Franciscó-i tagbankjának elnöke.
Kamatot emelt a Fed
Huszonöt bázisponttal 1,25 százalékra emelte az irányadó kamatot az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank-rendszer, a Federal Reserve (Fed) monetáris politikai döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) szerdán.
Közelgő kamatemelésre enged következtetni a Bézs Könyv
A küszöbön álló kamatemelés mellett szóló érveket erősítette az amerikai Federal Reserve (Fed) szerdán kiadott gazdasági helyzetértékelése, a Bézs Könyv.