Jelentősen nőtt az influenzás megbetegedések száma az elmúlt héten: már duplázódott az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. A tisztifőorvos korábban arról beszélt, hogy elmaradhat idén az influenza-járvány.
Szerző(k): Szabó DánielHiába okoz kisebb arányabn súlyos lefolyású megbetegedést a koronavírus omikron-variánsa a korábbiknál, továbbra is jobb, ha megpróbáljuk elkerülni a fertőzést. Ennek egy csomó oka van és nem kizárólag a társadalom és a sérülékenyek iránt érzett felelősség szerepel ezek között, hanem saját jól felfogott érdekünk is.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAmennyiben a belga egészségügyi rendszert teljesen leterheli a koronavírus omikron nevű variánsával fertőzöttek számának növekedése, a járvány miatt kórházba került betegek a továbbiakban már nem kapnak automatikusan elsőbbségi ellátást - közölte a The Brussels Times az illetékes belga hatóságra hivatkozva.
Szerző(k): Szász PéterRomániában az erdélyi megyeszékhelyek többsége után szerdán Bukarest is az úgynevezett "vörös zónába", azaz a legfertőzöttebb zónába került, miután itt is meghaladta a lakosság három ezrelékét az előző két hétben diagnosztizált koronavírus-fertőzések aránya. Ezen küszöbérték felett további korlátozások lépnek életbe, és bezárnak azok az iskolák, ahol alacsony a tanári kar átoltottsága.
Szerző(k): Szász PéterNem kéne erőltetni a negyedik oltás beadását és pláne nem kellene túlságosan gyakran emlékeztető oltásokat adni az Európai Gyógyszerügynökség egyik vezetője szerint. Ez ugyanis ellentétes hatást is kiválthat. Ugyanakkor a harmadik (egydózisú vakcináknál a második) oltást hatékony eszköznek tartják.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz omikron koronavírus-változat Kínában is terjed, ezért az ország több pontján egymás után korlátozzák az emberek mozgását a hatóságok, ami máris zavarokat okoz a termelésben és a szállításban. Kína a világ feldolgozóipari központja, ezért a baj nem áll meg a határainál.
Szerző(k): Komócsin SándorMár napi szinten több millió új fertőzöttet regisztrálnak világszerte.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz omikron variáns által okozott újabb járványhullám nyomán egyre több helyen vezetnek be újra szigorú utazási korlátozásokat. Azonban ez most már teljesen felesleges és káros, többet árt, mint használ.
Szerző(k): Lovas-Romváry András