Kínai vakcina: védtelenek a beoltottak jogilag
Akik úgy gondolják, hogy a kínai koronavírus-oltás beadásával rosszul jártak, mert az nem éri el az elvárható hatékonyságot, nincs lehetőségük arra, hogy jogorvoslatot kérjenek sérelmükre.
Kínai vakcina: védtelenek a beoltottak jogilag
Akik úgy gondolják, hogy a kínai koronavírus-oltás beadásával rosszul jártak, mert az nem éri el az elvárható hatékonyságot, nincs lehetőségük arra, hogy jogorvoslatot kérjenek sérelmükre.
Elhunyt Erőss Pál volt legfelsőbb bírósági bíró
Nyolcvanhét éves korában elhunyt Erőss Pál volt legfelsőbb bírósági bíró, az egykori Jogi Esetek című műsor szakértője - közölte Varga Judit igazságügyi miniszter vasárnap a közösségi oldalán.
Van egy kis gond a kilakoltatási moratóriummal
A kormány pénteken meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot, melynek értelmében várhatóan őszig nem lehet kilakoltatni senkit. Azonban a jogszabály az országgyűlési ülésszakok kezdő dátumához köti a moratórium végét, ami általában nem állandó, tehát egészen annak kitűzéséig nem lehet majd tudni, hogy a gyakorlatban meddig védi az érintetteket a moratórium - hívja fel a figyelmet az Utcajogász Egyesület.
Emberi jogok: látványosat bukott a magyar kormány
Leszerepelt a magyar kormány abban az összehasonlításban, amely azt vizsgálta, hogyan hajtják végre az európai kormányok az Emberi Jogok Európai Bírósága fontos ítéleteit. Kirívóan rossz eredmény született.
Ki a felelős, ha rám esik egy űrrakéta?
Megtarthatjuk-e a kertünkbe hullott űrrakétát? Ezt a nem lényegtelen kérdést is rendezi a nemzetközi jog.