Washington Post: tűzszünetet kötött Izrael és a Hamász
Amerikai lapértesülések szerint Izrael és a Hamász washingtoni közvetítéssel előzetes tűzszüneti megállapodást köthettek egymással.
Washington Post: tűzszünetet kötött Izrael és a Hamász
Amerikai lapértesülések szerint Izrael és a Hamász washingtoni közvetítéssel előzetes tűzszüneti megállapodást köthettek egymással.
Berlin befeszült Erdogan látogatása miatt
A török elnök németországi hivatalos útja feltűnően visszafogottan kezdődött. Recep Tayyip Erdogan először Frank-Walter Steinmeier német elnökkel találkozott, majd Olaf Scholz kancellárral vacsorázik.
Már Zelenszkij is kiéghetett a háborúban
„Csökkentek a készleteink. Ilyen az élet: mindenki a túlélésért küzd, és nekünk is meg kell védenünk magunkat” – vette tudomásul Volodimir Zelenszkij, hogy nyugati szövetségeseik a szintén háborúban álló Izraelt is támogatják, mint a mellékelt ábra mutatja, némileg Ukrajna rovására.
A BBC Canossa-járásra kényszerült egy gázai tudósítása miatt
A csatorna bocsánatot kért az egyik tudósítása miatt, miután a Brit Zsidók Képviselőinek Tanácsa közleményben tiltakozott, és az antiszemitizmus további erősödésétől tart.
Miért nem lehet két állam a mai Izrael területén?
Amikor ez a válság véget ér, kell, hogy legyen egy elképzelés arról, hogy mi következik, és véleményünk szerint ennek a kétállami megoldásnak kell lennie - mondta Joe Biden amerikai elnök. A béke legbiztosabb útja a kétállami megoldás - érvelt Rishi Sunak brit miniszterelnök is. Az elmúlt hetekben hasonló nyilatkozatot tett Emmanuel Macron francia elnök vagy az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Joseph Borrell is. De mi is az a kétállami megoldás, amit Washingtontól Brüsszelig, Londontól Párizsig vezető hatalmak ennyire szorgalmaznak? És van-e reális esély ennek megvalósulására a jelenlegi konfliktus után?