Az MTA vagyonára fáj a kormány foga?
Egy hatalmas alapítványba pakolná a kormány az MTA intézeteit, ám gyanús, hogy ezzel csupán az akadémiai vagyonra akarják rátenni a kezüket - írja a hvg.hu.
Az MTA vagyonára fáj a kormány foga?
Egy hatalmas alapítványba pakolná a kormány az MTA intézeteit, ám gyanús, hogy ezzel csupán az akadémiai vagyonra akarják rátenni a kezüket - írja a hvg.hu.
Pálinkás: "Egyszerűen zsarolás, amit Palkovics miniszter csinál"
Az akadémia korábbi elnöke erős szavakkal kritizálta Palkovics László innovációs és technológiai minisztert egy interjúban, szerinte zsarolás folyik az MTA kutatási forrásai körüli kormányzati átalakításnál, erőből próbálják megoldani a problémákat.
Február végéig eldől az MTA sorsa
A tüntetések és az MTA elnökségi ülése után megtörtént a találkozó Lovász László MTA elnök és Palkovics László Innovációs és technikai miniszter között - értesült a Mérce.
Palkovics 800 ezres fizetést vett fel az MTA-tól, de nem publikált
Az akadémia átalakítását levezénylő Palkovics László miniszter is tagja az akadémiának, a szerződése szerint publikálnia kellett volna, de ezt az elmúlt években nem tette, a 800 ezer forintos fizetését viszont felvette - adta hírül a Magyar Narancs.
Megbukott a szakképzés átalakítása? - Megszólalt a szaktárca
A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben az új szakképzési stratégia kormány elé kerülő változata nem tartalmazza a tankötelezettség 17 éves korra emelését - adta hírül az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)