A gyerekek negyede nem kap reggelit otthon
A gyerekek negyede úgy indul el otthonról, hogy nem reggelizett, pedig a napindító "energialöket" kell ahhoz, hogy tudjon gondolkodni, jól teljesíteni az iskolában - mondta Antal Emese dietetikus az M1-en.
A gyerekek negyede nem kap reggelit otthon
A gyerekek negyede úgy indul el otthonról, hogy nem reggelizett, pedig a napindító "energialöket" kell ahhoz, hogy tudjon gondolkodni, jól teljesíteni az iskolában - mondta Antal Emese dietetikus az M1-en.
Katasztrófahelyzet Egerben
Katasztrofális állapotban van egy iskola Egerben, ezért a felújításig elköltöztetik a tanulókat. A szülők azonban csütörtökön még nem tudták, hova vigyék a gyerekeiket hétfőn.
Ingyenes iskolatej: itt vannak a részletek
Ebben a tanévben összesen 432 152 gyermek vesz részt az óvoda- és iskolatejprogramban, mellette gyümölcsöt is adnak a kicsiknek - írja a Magyar Idők a kormány 8 milliárd forintos étkeztetési programjáról.
Rétvári: jövőre több mint 600 milliárdot költenek oktatásra
Jövőre 606 milliárd forintot költenek oktatásra, ez majdnem annyi, mint amennyit az összes magyarországi cég befizet társasági nyereségadóként a költségvetésbe - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerda reggel az M1-en.
Vaskos csekket kapnak több százezren a héten - nem árt az óvatosság!
A legtöbb iskolában, sőt már az óvodákban is szednek osztálypénzt, illetve csoportpénzt az évközben felmerülő költségek fedezésére. Akad olyan intézmény is, ahol 10 ezer forintot kérnek egy gyermek után minden hónapban. A Pénzcentrum.hu utánajárt, jogszerű-e ez így, és mi történik azzal a szülővel, aki ellenáll, és úgy dönt, nem fizet egyben?