A szakemberhiány enyhítését szolgálja a Balaton-környéki önkormányzatok számára elérhető ötmilliárd forint keretösszegű pályázati támogatás bérlakásépítésre - emelte ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön Badacsonytomajon, ahol a kétfordulós pályázat első körének eredményeit ismertették a térség országgyűlési képviselőivel.
Szerző(k): L. K.A Balatoni Szövetség elnöke szerint nem elfogadható, hogy esetenként magáningatlanok értékét növelő változtatásokat irányoz elő, önkormányzatoktól von el jogot, és több helyen nagyobb vízparti beépítést tenne lehetővé a készülő Vízparti Terv.
Szerző(k): G. É.Mindössze a negyedüket nem foglalkoztatja egyáltalán az energiahatékonyság.
Szerző(k): Vermes ÁdámA szokásosnál előbb kezdődik a darázsszezon, a nagy meleg miatt ugyanis körülbelül két héttel korábban kelnek ki a rovarok.
Szerző(k): G. É.Csökkenéssel indították az olajárak a hétfői kereskedést, elsősorban a legnagyobb importőr, Peking romló keresletétől való félelem rontotta a piaci hangulatot.
Szerző(k): Gulyas ÁbelAz Y-generáció látszólag gondatlan életet él: régi barátok, saját ingatlan, megfelelő mennyiségű befektetések és tartalékok. Ám ez csak a látszat.
Szerző(k): Zádori BenceAz otthonteremtési támogatások hatásaként megnövekedett a kereslet a fővárosi agglomerációs térség ingatlanjai iránt. A négyzetméterárak a teljes agglomerációt vizsgálva átlagosan hat százalékkal, 628 ezer forintra emelkedtek.
Szerző(k): Hercsel AdélPórul járhat, ha nem tartja be a kerítésépítési szabályokat.
Szerző(k): T. E.2024 első hat hónapjában 4,5 százalékkal többen változtatták meg az állandó lakhelyüket az országon belül, mint a tavalyi év azonos időszakában.
Szerző(k): Gulyas Ábel