A katolikus egyházfőnek több programját is törölni kellett a betegség miatt.
Szerző(k): EconomxA hatóság adatai szerint egy hét alatt 29 ezerrel több beteg ment a háziorvosához felső légúti panaszokkal. Még rengeteg ingyenes influenza vakcina elérhető a háziorvosoknál, de az NNGYK oltópontján is háromezer forintért be lehet adatni.
Szerző(k): Koncsek RitaA közismert, főként paracetamol tartalmú forróitalporok két összetevőjével lehet a bökkenő.
Szerző(k): Zádori BenceAz elmúlt héten a hatóság adatai szerint 162 ezren szenvedtek légúti fertőzéstől, influenzaszerű panaszai már több mint 15,5 ezer embernek voltak. Szakemberek szerint most még nem késő a védőoltás beadatása, 18 éves korig pedig már egy orrspray is elérhető, vagyis szúrás nélkül is lehet védettséget szerezni.
Szerző(k): Koncsek RitaA déli félteke járványadatainak elemzéséből az derül ki, hogy a járvány kicsúcsosodása két héttel kitolódott, és erre lehet készülni az északi féltekén is, mondta Havasi Katalin a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.
Szerző(k): Koncsek RitaA mai naptól elérhető a térítésmentes influenza elleni védőoltás – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
Szerző(k): Zádori BenceKarnyújtásira van a széles körű alkalmazás lehetőségétől a Pfizer Covid és influenza elleni kombinált védőoltása.
Szerző(k): Zádori BenceBrit tudósok szerint legalább egy évtizeddel élhettek volna többet az álodzatok.
Szerző(k): Zádori BenceBár folyamatosan csökken a betegek száma, még mindig több mint 44 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten influenzaszerű tünetekkel, a betegek többsége gyermek volt. Aki viszont beteg lesz, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia, akár 16-36 ezer forintot is hagyhat a patikában.
Szerző(k): Koncsek Rita