Szeptember elsején lépett életbe az az új kormányrendelet, amely az eddiginél hatékonyabb védelmet nyújt az üdülési jogot szerzett fogyasztóknak.
Szerző(k): Szilágyi EtaAz 58 százalékos budapesti szállodai foglaltság még uniós elnökséggel együtt is elmarad a prágai 61 vagy a bécsi 69 százaléktól, a 65 eurós átlagár pedig több mint 10 euróval kevesebb a prágainál és 24-gyel marad el a bécsitől.
Szerző(k): Szakonyi PéterGyakorlatilag startra kész a Hungaroring, a pálya mellett a távközlési infrastruktúra is adott.
Szerző(k): Diószegi JózsefIdén a németországi szabadságolások függvényében később kezdődik a szezon a Balatonon, a várható forgalom azonban nem tudja pótolni a tavalyi jelentős visszaesést.
Szerző(k): NAPIAz American Express negyedik negyedévi nettó nyeresége év/év alapon 56 százalékkal, 297 millió dollárra zuhant, a részvényenkénti eredmény pedig 50 centről 22 centre, jórészt az idegenforgalom visszaesése miatt. A pénzügyi szolgáltató árbevétele 2 százalékkal, 5,59 milliárd dollárra süllyedt. Az egyszeri tételek nélküli 36 centes EPS szinte pontosan megfelelt a Wall Street-i konszenzusnak. Idén a feltételek az egész évben továbbra is nehezek maradnak - áll a cég közleményében.
Szerző(k): Bana PéterA svájci Economiesuisse munkaadói szövetség sürgeti, hogy a berni jegybank kamatcsökkentéssel akadályozza meg a frank erősödését és akár intervencióval gyengítse 1,5 frank/euró fölé a jegyzést a jelenlegi 1,474-ről, mert azt a szintet tartják megfelelőnek az export és az idegenforgalom szempontjából. A frank a szeptemberi terrortámadás után 1,4391 frank/euró árfolyammal történelmi rekordot döntött, és azóta is őrzi menedékvaluta státuszát, noha a jegybank többször verbálisan interveniált erősödése ellen.
Szerző(k): Bana PéterAz Airtours - a legnagyobb brit idegenforgalmi vállalat - szeptemberben véget ért üzleti évében 57 százalékkal, 147,4 millió fontra növelte egyszeri tételek nélküli üzemi eredményét, de arra figyelmeztette a befektetőket, hogy a kilátások bizonytalanok. A cég szeptember 11-e óta 1600 alkalmazottjától vált meg.
Szerző(k): Bana PéterAz évtized végére összesen mintegy 160 gyógy- és termálvízre épülő egészségturisztikai központ kialakítása érhető el, amennyiben állami társfinanszírozással évente 10-15 milliárd forint jutna az ágazatba, s a vállalkozások és vállalkozók emellett ennek többszörösét fordítanák az egészségturizmus fejlesztésére - hangzott el a parlament gyógy- és termálturizmus albizottságának mai kihelyezett ülésén.
Szerző(k): Bubrik Gáspár