Bár nőtt a patikák száma tavaly, és 1200 milliárdos forgalmat bonyolítottak, ám a gazdasági környezet továbbra is instabil, amit m ...
Idén 535 milliárd forint van a gyógyszerkasszában, ami hét százalékos növekedést jelent 2024-hez képest, mégis vannak bizonytalans ...
A gyógyszertárakban évente 115 millió páciens és a patikus találkozás történik. A HGYSZ javaslatai között szerepel, hogy a patikák ...
Kiszámoltuk, hogy akár 36 ezer forintba is kerülhet, mire valaki meggyógyul az influenzaszerű betegségéből. Bár folyamatosan egyre kevesebben mennek orvoshoz, de a múlt héten is közel 63 ezer embernél diagnosztizáltak influenzaszerű betegséget. Az influenza elleni vakcina egyes korcsoportoknak ingyen van, akik pedig nem jogosultak rá, azoknak 5-10 ezer forintot kellett volna erre áldozni.
Szerző(k): Koncsek RitaAz elmúlt tíz évben a hazai patikák száma hét százalékkal csökkent, a legnagyobb problémát a fiókgyógyszertárak megszűnése jelentette, mondta egy háttérbeszélgetésen Zlinszky János, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) elnöke. Kiemelte, egy javaslatcsomagot fogalmaztak meg, amit az egészségügyi államtitkárnak szeretnének eljuttatni, ebben többek között szerepel az árszabályozás újragondolása is.
Szerző(k): Koncsek Rita