hibrid

10.
15.
18:21
Már vannak olyan cégek, ahol nem kell elszámolni a munkaidővel

Már vannak olyan cégek, ahol nem kell elszámolni a munkaidővel

A Netflixnél progresszíven gondolkodnak: ha a dolgozó egy óra alatt el tudja végezni a heti feladatát, akkor a főnököt nem érdekli, mit csinál a maradék idejében. A szervezetfejlesztő szakpszichológus szerint szemléletváltásra van szükség.

Szerző(k): Vámosi Ágoston
10.
12.
11:26
Olyan dízelhibridet fejlesztettek, hogy a gázolajhiányt is megoldhatja és a klímának is jó

Olyan dízelhibridet fejlesztettek, hogy a gázolajhiányt is megoldhatja és a klímának is jó

Az Új-dél-walesi Egyetem (UNSW Sydney) kutatói egy különleges dízelhibridet fejlesztettek, amelynek károsanyag-kibocsátása 85 százalékkal alacsonyabb, mint a hagyományos rendszereké. Mindehhez hidrogént adagoltak a rendszerbe, hogy a teljesítmény se csökkenjen. A fenyegető dízelválságban sok munkagépnél jelenthet ez majd megoldást.

Szerző(k): Szabó Dániel
10.
07.
20:27
Ezerszámra lephetik el a kínai autók a magyar utakat

Ezerszámra lephetik el a kínai autók a magyar utakat

A legnagyobb hazai autókereskedő-guruk szerint nemsokára akár száz helyen is lehet majd az egyelőre ismeretlen kínai autómárkák darabjait vásárolni Magyarországon.

Szerző(k): Vámosi Ágoston
10.
04.
19:29
A nukleáris fegyvereknél is veszélyesebb eszközhöz nyúlhat Putyin

A nukleáris fegyvereknél is veszélyesebb eszközhöz nyúlhat Putyin

Miközben a világ attól tart, hogy Oroszország nukleáris fegyverek bevetésére készül, Vlagyimir Putyin orosz elnök már most belekezdhetett az Európa ellen vívott sajátos háborújába, ami könnyen a NATO védelmi cikkejének határait feszegeti. A hibrid hadviseléssel a téli időszakot igyekezhet becélozni, hogy a legnehezebb időszakban bizonytalanítsa el a sebezhetőbb nyugati államokat, és ezzel tegyen egy talán utolsó koncentrált kísérletet az egységes fellépés szétzilálására.

Szerző(k): Sasvári Marcell
10.
04.
06:20
Érezhetően visszaesett a magyar újautó-piac

Érezhetően visszaesett a magyar újautó-piac

Szerző(k): Vámosi Ágoston
08.
23.
15:34
Fordulatot hozott az ársapka az autósoknál

Fordulatot hozott az ársapka az autósoknál

Az üzemanyagokra tett ársapka is szerepet kaphatott abban, hogy az idén jóval többen vennének benzin- vagy dízelmotoros autót, mint tavaly, ha szabadon dönthetnének erről - derül ki a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatásból, amely szerint a konnektoros hibridek is nagyon népszerűek.

Szerző(k): Csernátony Csaba
08.
21.
12:58
Meglepő, hogy melyik villanyautó a németek kedvence

Meglepő, hogy melyik villanyautó a németek kedvence

Lehetne akár a VW valamelyik konnektoros járműve, vagy akár jelezhetne még egyet utoljára a BMW i3 az utolsó szériájábal, de nem, mert egy olasz gyártmány az, ami hónapok óta kirobbanthatatlannak tűnik a lista éléről. Ami ennél is fontosabb, hogy Németországban az új autók 40 százaléka villanymotoros.

Szerző(k): Szabó M. István
07.
05.
08:16
Elbukták a plug-in hibridek a legkeményebb tesztet

Elbukták a plug-in hibridek a legkeményebb tesztet

A céges autóként használt, zöld rendszámos hibrid meghajtású autók a várakozással ellentétben sokkal többet fogyasztanak, mintha ugyanerre a célra hagyományos motorral felszerelt gépjárműveket használnának.

Szerző(k): Komócsin Sándor
06.
16.
11:33
Szvetelszky Zsuzsa: ki kell mondani, hogy a munkavállaló az nem egy szám

Szvetelszky Zsuzsa: ki kell mondani, hogy a munkavállaló az nem egy szám

Nem túl valószínű, hogy van, akinek ne tűnt volna fel, hogy a koronavírus-járvány hatására a korábbiaknál gyorsabban, drasztikusabban és intenzívebben megváltozott a körülöttünk élők társas kapcsolatrendszere. Vagyis az, ahogyan a munkahelyen, a rokonságban, a baráti körben egymáshoz viszonyulunk, ahogyan “helyre tesszük” a dolgokat. De mennyit lehet ebből valóban a járványra, a home office-ra, a Covid-19 miatt megváltozott viszonyokra fogni? Mi az, ami a mi - és mi az, ami nem a mi sarunk ebből? Erről kérdeztük a Napi.hu mai videós podcastjának vendégét, Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológust.

Szerző(k): Szabó M. István
05.
27.
16:24
Dízeles taxi? Nem, köszönöm

Dízeles taxi? Nem, köszönöm

Mérföldkőhöz érkezett a legnagyobb magyar taxitársaság, 45 új, tisztán elektromos Kia modellel bővült a Főtaxi járműparkja. Ezzel már a teljes flotta harmadát környezetkímélő autók alkotják, hiszen az utasokat több mint 130 elektromos és több mint 250 hibrid taxi várja, ezek pedig közvetlenül is rendelhetőek a Főtaxi mobiltelefonos applikációján keresztül.

Szerző(k): Molnár Csaba