BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

hiány

08.
06.
23:59

Nőtt a francia költségvetés hiánya

Franciaországban az első félévben a költségvetés hiánya 16 milliárd euróra emelkedett az egy évvel korábbi 12,6 milliárd euróról, elsősorban a védelmi kiadások több mint 69 százalékos növelése miatt - jelentette a Dow Jones. A kiadások éves összevetésben 2,8 százalékkal, 130,2 milliárd euróra, a bevételek pedig 1,1 százalékkal, 123,7 milliárd euróra nőttek. A kiadások növekedéséhez a helyhatóságoknak fizetett összegek is hozzájárultak, amelyek bizonyos helyi adók megszűnését vannak hivatva kompenzálni. A kormány mindazonáltal már korábban figyelmeztetett, hogy a gazdaság lassulása miatt az adóbevételek 25 milliárd frankkal (3,8 milliárd euró) maradnak el idén az előirányzattól, ugyanakkor azt is jelezte, hogy az év második felében folytatódik a kiadások júniusban kezdődött csökkenő trendje.

Szerző(k):
Bana Péter
07.
19.
08:28

Az OEP hiánya a többletbevételekkel is a tervezett ötszörösére nőhet

A legfrissebb számítások alapján az Országos Egészségbiztosítási Alap (OEP) hiánya idén elérheti az 55–60 milliárd forintot, ami ötszöröse az előirányzott összegnek. Szakemberek szerint a bevételekből 22 milliárd forint többlet érhető el, ám a kiadási oldalon várható 67 milliárdos túllépés lerontja az alap mérlegét. Félévkor a költségvetési szemléletű deficit 29 milliárd forint volt. (Részletek a mai NAPI Gazdaságban.)

Szerző(k):
Molnár Csaba
07.
18.
23:59

Az OEP hiánya a többletbevételekkel is a tervezett ötszörösére nőhet

A legfrissebb számítások alapján az Országos Egészségbiztosítási Alap (OEP) hiánya idén elérheti az 55-60 milliárd forintot, ami ötszöröse az előirányzott összegnek. Szakemberek szerint a bevételekből 20-22 milliárd forint többlet érhető el, ám a kiadási oldalon várható 65-67 milliárdos túllépés lerontja az alap mérlegét. Félévkor a költségvetési szemléletű deficit 29 milliárd forint volt.

Szerző(k):
Baka Zoltán