BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

hiány

01.
30.
11:44

Solbes aggódik a német és a portugál deficit miatt

Pedro Solbes, az EU brüsszeli bizottsága monetáris és gazdasági ügyekért felelős tagja szerint Németország és Portugália többet kell tegyen a költségvetési hiány csökkentése érdekében. Ez az első eset, hogy Brüsszel figyelmeztet a deficit mértéke miatt. A stabilitási paktum értelmében a tagországok 3 százalék alatt kell tartsák költségvetési hiány/GDP arányukat. Németországban a mutató a vállalt 1,5 százalék helyett tavaly 2,6 százalékra szaladt fel és az EU korábbi becslése szerint idén 2,7 százalék körül lesz. Portugália 1,1 százalékot tűzött ki célul és pontosan ennek kétszeresét, 2,2 százalékot tett ki tavaly az arány.

Szerző(k):
Bana Péter
01.
29.
23:59

Előirányzaton belül a francia büdzsé hiánya

Franciaország költségvetési hiánya tavaly 32 milliárd euró volt, azaz kevesebb mint a büdzsé őszi korrekciójával a kormány által előirányzott 32,4 milliárd - közölte tegnap a költségvetési minisztérium. A kincstár 2001-ben összesen 244,8 milliárd euró bevételre tett szert; az olajszármazékok forgalmazásából a tervet meghaladó, míg az áfából és a társasági adóból az előirányzottnál kevesebb bevétel folyt be. A kormány idén a tavalyihoz hasonló, a bruttó hazai termék 1,4-1,5 százalékát közelítő költségvetési hiánnyal számol. Bár Párizs a 2002. évi költségvetésben lefektetett 2,25-2,5 százalékos GDP-növekedési prognózisán egyelőre nem kíván változtatni, Laurent Fabius pénzügyminiszter tegnap úgy nyilatkozott, hogy a tényleges növekedés várhatóan a tervezett ütem alatt marad. A kormány valószínűleg a jövő héten módosítja az idei GDP-előirányzatot.

Szerző(k):
Sebő Gábor
01.
17.
23:59

Argentína haladékot kapott az IMF-től

A Nemzetközi Valutaalap egy év haladékot adott Argentínának egy tegnap esedékessé vált 933 millió dolláros adósságtörlesztés kifizetésére. Horst Köhler, az IMF vezérigazgatója kijelentette: e lépéssel támogatni kívánják Eduardo Duhalde elnök kormányát abban, hogy mielőbb felülkerekedjen a jelenlegi válságon. George W. Bush amerikai elnök ugyancsak támogatásáról biztosította Duhaldét, de ennek feltételéül jelölte meg a szükséges reformok végigvitelét. Buenos Aires az IMF-től, az Amerika-közi Fejlesztési Banktól (IADB) és a többi nemzetközi pénzintézettől közel 20 milliárd dollárnyi friss hitelt remél az idén. Az argentin kormány egyelőre csak a nemzetközi hitelezőkkel készül megállapodni, a magánhitelezőkkel szembeni hiteltörlesztési moratóriumot egyelőre fenn akarja tartani. A peso január 6-ai, közel 30 százalékos leértékelése óta tegnap első ízben nyitott ki Buenos Airesben a tőzsde: a kereskedés közel 6 százalékos eséssel indult. A kormány e heti bejelentése szerint a kettős árfolyamrendszert fenntartva akár öt hónapig is szabadon lebegtetik a pesót. Az árfolyam tegnap a jegybanki intervenciót megelőzően már 2,2 peso/dollárra esett, ami egy hét alatt 54 százalékos gyengülést jelent. A júniusi határidős kötések 3,35 peso/dollár körül szóródnak - közölte a J.P. Morgan Chase & Co. A kaotikus állapotok közepette tegnap lemondott a jegybank kormányzója, Roque Maccarone, aki a hírek szerint sem a most bevezetett kettős valutarendszerrel, sem a számlatulajdonosok készpénzfelvételének korlátozásával nem értett egyet. A dél-amerikai ország gazdasága immár negyedik éve súlyos recesszióban van: decemberben az ipari termelés, valamint a lakossági fogyasztás éves összevetésben egyaránt 18 százalékkal csökkent. A kormány ebben az évben 2,7 milliárd peso költségvetési hiánnyal számol. G. S.

Szerző(k):
Sebő Gábor
01.
15.
23:59

Romlott a lengyel büdzsé helyzete

Lengyelországban a múlt év első kilenc hónapjában az úgynevezett gazdasági deficit 19,9 milliárd zlotyt (4,9 milliárd dollár), a GDP 3,8 százalékát tette ki - közölte a varsói jegybank, megjegyezve, hogy a laza fiskális politika növelte a hiányt. A tavalyelőtti azonos időszakban a hiány a GDP 2,3 százaléka körül volt. A jegybank azért nem hajlandó a példátlanul magas kamatszintet mérsékelni, mert attól tart, hogy az új kormány sem képes útját állni a deficit emelkedésének. A központi bank monetáris politikai tanácsa már korábban figyelmeztetett, hogy becslése szerint a tavalyi év egészében a gazdasági deficit elérte a GDP 5,2 százalékát. A 11,5 százalékos irányadó kamat mindazonáltal mintegy 8 százalékponttal haladja meg az inflációt: a novemberi 0,1 százalék után decemberben ugyan 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, de a 12 havi ütem rekordalacsony, 3,6 százalék maradt.

Szerző(k):
Bana Péter