Elmaradt a görög kormánykoalíció pártjai vezetőinek keddre tervezett csúcstalálkozója, ahol arról lett volna szó, hogy támogatják-e az újabb megszorító intézkedéseket egy 130 milliárd eurós mentőcsomagért cserébe.
Szerző(k): MTI-EcoTörökország leállította gázszállításait Görögországnak, azzal indokolva a lépést, hogy a neki szállító Azerbajdzsánból is kevesebb gáz érkezik. Ankara Irántól is a szokásosnál kevesebb gázt kap.
Szerző(k): MTI-EcoJelentős előrelépést jelenthet a holnapi tárgyalásoknál, hogy a görög koalíciós kormány az eddig tabunak számító kérdésben is lépett. A görög szakszervezetek sztrájkot hirdettek.
Szerző(k): MTI-EcoAz újabb közös francia-német minisztertanácsi ülésen felszólították a görögöket kötelezettségvállalásaik tartására. Merkel politikai támogatásáról biztosította az elnökválasztásokra készülő Sarkozyt.
Szerző(k): MTI-EcoAz európaiak nem képesek jelen körülmények közt eleget tenni vezető világpolitikai kötelezettségeiknek. Európa esetleges szétesése pedig beláthatatlan drámákba sodorhatja nemcsak az európai nemzeteket, hanem az egész világot - mondta Soros György az alapblog.hu-nak adott interjújában Münchenben.
Szerző(k): NAPIA görög kormányt támogató pártok ma éjfélig kaptak haladékot az EU-IMF-ECB hármastól, hogy döntésre jussanak: vállalnak-e újabb megszorításokat a trojka támogatásáért cserébe vagy sem. Egyelőre egyikük alkudozik, másik kettő pedig nemet mond.
Szerző(k): NAPIA Standard & Poor\'s számára a magyar államadós-osztályzat kialakítása szempontjából elsősorban a gazdaságpolitikai kiszámíthatóság a fő tényező - hangzott el a nemzetközi hitelminősítő által az európai és az amerikai adósbesorolások idei kilátásairól szerdán rendezett londoni szakszemináriumon.
Szerző(k): NAPIValamennyi fontosabb nemzetközi devizával szemben gyengült hétfő reggelre a forint a bankközi piacon, a régiós társaival együtt.
Szerző(k): NAPI, MTI-Eco