Csökkent a PannErgy Nyrt. vesztesége
Csökkent a PannErgy vesztesége tavaly értékesítési árbevételének jelentős növekedése mellett, a BÉT honlapján közzétett 2014-es előzetes eredményadatok szerint.
Csökkent a PannErgy Nyrt. vesztesége
Csökkent a PannErgy vesztesége tavaly értékesítési árbevételének jelentős növekedése mellett, a BÉT honlapján közzétett 2014-es előzetes eredményadatok szerint.
Növekvő bevétel mellett csökkent a Rába nyeresége 2014-ben
A Rába Járműipari Holding Nyrt. 47,9 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el 2014-ben, ami 0,9 százalékkal magasabb az előző évinél, 852 millió forintos eredménye viszont elmaradt a 2013-ban elért 2,67 milliárd forinttól.
Jól megy a Goodyearnak
A vártnál jobban nőtt a legnagyobb amerikai gumiabroncsgyártó, a Goodyear negyedéves profitja.
A Danubius árbevétele és vesztesége is nőtt tavaly
Nőtt a Danubius csoport árbevétele és javult a szállodalánc foglaltsági mutatója is tavaly éves összehasonlításban, azonban a nem realizált árfolyamváltozások miatt 1 milliárd 778 millió forint veszteséget könyvelt el a csoport - derül ki a társaságnak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett jelentéséből.
Nagyobb bevétel, kisebb eredmény 4iG-nél
A 4iG cégcsoport (korábbi nevén Freesoft) több mint 17 százalékos növekedéssel, 13,049 milliárd forintra növelte a konszolidált nettó árbevételét 2014-ben, egy évvel korábban ez az összeg 11,118 milliárd forint volt - közölte a szoftver- és web-fejlesztéssel foglalkozó 4iG Nyrt.