Új módszerrel szédítené a vevőket a Youtube
A tervek szerint a YouTube videósai megjelölhetik majd azokat a termékeket, amelyeket a videóikban láthat a közönség, a felhasználók pedig azokat egyből, közvetlenül meg is vehetik.
Új módszerrel szédítené a vevőket a Youtube
A tervek szerint a YouTube videósai megjelölhetik majd azokat a termékeket, amelyeket a videóikban láthat a közönség, a felhasználók pedig azokat egyből, közvetlenül meg is vehetik.
Fizetni fog a Google az átvett tartalmakért
A Google fizetni fog a francia hírszolgáltatóknak azért, hogy cikkeiket a saját platformján is megjeleníthesse. Az óriáscég egy francia fellebbviteli bíróság döntésére reagálva jelentette be, hogy hamarosan megegyezik a szakszervezettel. A forradalmi változást a szerzői jogok uniós felülvizsgálata tette lehetővé - adta hírül az Euronews.
A Facebook, az Amazon, az Apple és a Google nyakára tehetik a kést
A nagy technológiai cégek visszaélnek piaci fölényükkel, ezért rá kell kényszeríteni őket működésük átalakítására, esetleg üzletágaik feldarabolására és eladására - áll az amerikai Kongresszus friss jelentésében. A demokrácia és a gazdaság a tét a képviselők szerint. Mivel a képviselőház demokrata többségű, ezért az anyag akkor nyerhet különös jelentőséget, ha Joe Biden győzne a választásokon.
Nagy koppanást hozhat, ha bukik Trump
Ha Joe Biden nyerné az amerikai elnökválasztást, akkor komoly adóemelésekre lehetne számítani az Egyesült Államokban. Ez leginkább a nagy technológiai cégeknek jelentene komoly érvágást, pont annak a szektornak, amely egy jó ideje a motorját jelenti a masszív tőzsdei áremelkedésnek.
Új ikont kap a Gmail
Logót cserél a Google az e-mailes felületén, több más alkalmazás is "átöltözik".