Jól teljesített a svájci gazdaság az idei első negyedévben, alapvetően a belső fogyasztás és a beruházások emelkedése hajtotta a növekedést.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanLefelé módosította az amerikai gazdaság első negyedéves növekedésének évesített ütemét az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete szerdán közzétett második becslésében.
Szerző(k): Domokos LászlóNagyot javított a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzésén a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), de egyúttal mind a költségvetési, mind a monetáris politikában szigorítást javasol. Ebből az elemzésből is egyértelműen látszik: fékezni fog a magyar gazdaság.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz olaj drágulása messze maga mögött hagyta azt a szintet, amelyen még segítené a világgazdaság növekedését és közeleg afelé a magasság felé, amelynél kifejezetten hátráltatná azt. A baj persze nem az olajexportőröket, hanem az olajfogyasztó országokat sújtaná igazán.
Szerző(k): Komócsin SándorA GKI 3,8 százalékról 4 százalékra emelte idei növekedési előrejelzését, elsősorban a tovább emelkedő keresetek és fogyasztás alapján - írja az MTI a a GKI Gazdaságkutató Zrt. közlése alapján.
Szerző(k): Szász PéterA brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken közzétett második becslése szerint is meredeken lassult a brit gazdaság növekedési üteme az első negyedévben.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA kamatok emelkedése és a dollár erősödése nyomán a befektetők elkezdtek differenciálni a feltörekvő gazdaságok között - állapította meg Trippon Mariann, a CIB Bank Zrt. vezető elemzője.
Szerző(k): Domokos LászlóA brit háztartások éves átlagjövedelme jelenleg 4 százalékkal alacsonyabb a Bank of England által a brit EU-tagságról tartott 2016-os népszavazás előtt erre az időszakra jósolt szintnél - mondta a brit jegybank kormányzója.
Szerző(k): K. Kiss Gergely