Lendületes brit növekedés
Lendületes brit növekedés
Közép-Európát elkerülheti a válság
Közép-Európa gazdasági növekedésére is fékezőleg hatnak az Amerikát ért terrortámadás következményei, ám azok negatív hatásai vélhetően kisebbek lesznek, mint máshol - közölte tegnap a Reutersszal Roger Grawe, a Világbank területi igazgatója. Grawe becslése szerint a piaci zavarok Közép-Európa gazdasági aktivitását idén 0,2 százalékponttal, jövőre pedig 0,5 százalékponttal vethetik vissza. Grawe meggyőződése, hogy a térség gazdasága a termelékenységi tartalékok miatt belátható időn belül a nyugati ütem közel kétszeresével növekedhet, ami évente legalább 4 százalékot jelent, szemben az iparosodott országok 1,0-1,5 százalékos GDP-bővülésével.
Az ukrán parlament elvetette a költségvetési tervezetet
Az ukrán törvényhozás első olvasatban elvetette a kormány jövő évi költségvetési előterjesztését, amely megfelel a nemzetközi pénzintézetek - az IMF és a Világbank - elvárásainak. Egy illetékes jegybanki vezető szerint az éves infláció mértéke idén a kormány által előirányzott 12,3 százalék fele lehet.
Felére csökkentették a német növekedési prognózist
A német kormány a megváltozott körülményekre hivatkozva jelentősen csökkentette ez évi és jövő évi GDP-növekedési előirányzatát. A pénzügyminiszter szerint azonban a gazdaság még a télen túljut a holtponton. A szakszervezetek azonnali kamatcsökkentést és gazdaságélénkítő programot sürgetnek.
Mérséklődött a lengyel külkereskedelmi hiány
A lengyel export az év első nyolc hónapjában 14,3 százalékkal, 23,23 milliárd dollárra emelkedett, miközben az import csak 2,6 százalékkal, 32,85 milliárd dollárra nőtt, így a külkereskedelmi mérleg hiánya az egy évvel korábbi 11,68 milliárdról 9,62 milliárd dollárra mérséklődött - közölte a statisztikai hivatal a vámhivatal jelentései alapján. Augusztusban csak 1,09 milliárd dollár volt a deficit a júliusi 1,40 milliárd, illetve a tavaly augusztusi 1,26 milliárd után. A kereskedelmi partnerek között Németország áll az első helyen, amely a lengyel exportból 35,1, az importból 23,9 százalékkal részesedik. Halina Wasilewska-Trenkner, a távozó kormány pénzügyminisztere bejelentette, hogy a tárca az idei inflációra vonatkozó korábbi előrejelzését 5 százalékról 4,7-4,8 százalékra, a GDP idei növekedésére vonatkozó becslését pedig 2,3 százalékról 1,7-2,0 százalékra csökkentette.