gazdaság

10.
10.
16:31
Új érv a szankcióvitában

Új érv a szankcióvitában

Éles vita folyik arról, hogy a nyugati szankciók Oroszországgal szemben hatásosak-e vagy hatástalanok. Talán segít ennek eldöntésében, ha nem a makroadatokat, átlagokat nézzük, hanem az ezeknél konkrétabb adatokat, híreket.

Szerző(k): Komócsin Sándor
10.
09.
18:30
 Nagy a baj a tanári pályán, figyelmeztet a HÖOK is

Nagy a baj a tanári pályán, figyelmeztet a HÖOK is

Hat év alatt közel felére csökkent a pedagógusképzésre jelentkező fiatalok száma, a felvettek száma 11,1 ezerről 6,4 ezerre - hívja fel a figyelmet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) vasárnapi közleményében. A szervezet szolidaritását fejezi ki a pedagógusok és a diákok mellett. A HÖOK szerint a tanári pálya vonzóvá tételéhez anyagi megbecsülés is kell, és ehhez politikai döntés.

Szerző(k): Domokos Erika
10.
03.
22:07
Már 83 százalékos az infláció Törökországban, a közlekedés, az élelmiszer és a lakhatás ára az egekben

Már 83 százalékos az infláció Törökországban, a közlekedés, az élelmiszer és a lakhatás ára az egekben

Van olyan kutatócsoport, amely az éves infláció mértékét 186 százalékosra teszi Törökországban. A közlekedési szektorban hivatalosan is 117 százalékos áremelkedést mértek.

Szerző(k): Vámosi Ágoston
09.
29.
12:40
Úrrá lett a pesszimizmus az euróövezeten

Úrrá lett a pesszimizmus az euróövezeten

A vártnál nagyobb mértékben romlott és két éves mélypontot ért el a gazdasági hangulat szeptemberben az euróövezetben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG EcFin) csütörtöki jelentése alapján.

Szerző(k): Szabó Dániel
09.
29.
12:16
Németországban fájóbb a gazdasági válság, mint hitték

Németországban fájóbb a gazdasági válság, mint hitték

Csaknem a felére csökkentette az idei német GDP-növekedési előrejelzését, jövőre pedig a bruttó hazai termék csökkenésével számol a négy vezető német gazdaságkutató intézet legfrissebb, csütörtökön publikált közös prognózisában.

Szerző(k): Szabó Dániel
09.
28.
09:44
Magyarország visszakerülhet a világ csórói közé

Magyarország visszakerülhet a világ csórói közé

Már a pandémia, majd az orosz-ukrán háború okozta gazdasági válság előtt fenntarthatatlan pályán haladt a magyar gazdaság, amelynek szereplői tovább nyújtóztak, mint ameddig a takarójuk ért - véli egy ismert pénzügyi elemző.

Szerző(k): Komócsin Sándor
09.
26.
21:15

GDP-csökkenést vár négy német gazdaságkutató

A négy vezető német gazdaságkutató intézet szerint idén még nő a német gazdaság teljesítménye, jövőre azonban már csökken a GDP.

Szerző(k): Szász Péter
09.
26.
13:51
Jaksity: Előfordulhat, hogy nem tud fizetni a gázért az oroszoknak Magyarország

Jaksity: Előfordulhat, hogy nem tud fizetni a gázért az oroszoknak Magyarország

Annyira nincs deviza az országban, hogy gond lehet az orosz gáz kifizetésével is - véli Jaksity György közgazdász, az egyik legsikeresebb magyar tőzsdei befektető vállalat vezetője, aki az utóbbi időben többször megkongatta a vészharangot a magyar gazdaság felett.

Szerző(k): Komócsin Sándor
09.
25.
16:10
Talán mégis van remény: amit a klímagazdaság követel, azt a piac nagyrészt megoldja

Talán mégis van remény: amit a klímagazdaság követel, azt a piac nagyrészt megoldja

A klímaváltozás elleni fellépés sikerével kapcsolatban több a kétkedő hang, mint a bizakodó, ám ennek leginkább az lehet az alapja, hogy a világ kormányai nem akarják felvállalni a népszerűtlen, költséges intézkedéseket, amelyek felgyorsíthatnák a gazdaság átállását klíma semleges működésre. Vannak jelei azonban annak, hogy a piacgazdaság logikája esetleg segíthet ledolgozni ennek a késlekedésnek legalább egy részét.

Szerző(k): Komócsin Sándor, Szabó M. István