Kína még nagyobbat nőhet, mint várták
A Világbank feljavította Kína idei gazdasági növekedésével kapcsolatos előrejelzését kedden - írja az MTI.
Kína még nagyobbat nőhet, mint várták
A Világbank feljavította Kína idei gazdasági növekedésével kapcsolatos előrejelzését kedden - írja az MTI.
Az olimpiára forduló Japán gazdasága egyre rosszabb helyzetben
Nőtt a munkanélküliségi ráta, és bár nőtt a kiskereskedelmi forgalom, messze az ideálistól a japán gazdaság helyzete.
Klímakutató: a járványkezelést elszúrtuk, sok az áldozat
Egyszerre akarunk kevesebb hőhullámot, elviselhetőbb nyarakat, illetve olcsó repülést, korlátlan fogyasztást, kényelmet. A rossz hír az, hogy a kettő együtt nem megy – nyilatkozta Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató, a CEU-professzora a Válasz Online-nak. A szakember szerint elszúrtuk a járványkezelést Magyarországon és a nyugati országokban is, mert a járvány sok áldozatot követelt. Ebben a tudománynak is felelőssége van, mert nem tudta üzeneteit keresztülvinni a döntéshozóknál.
Óriási szakadék: Debrecen szárnyal, leszakadhat Miskolc
Hatalmasra nőtt a költségvetések különbsége Magyarország keleti részének két legnagyobb városa között. Debrecen büdzséje országos szinten is kiemelkedő, emellett az utóbbi időben sorra jelentették be az érkező gigaberuházásokat és fejlesztéseket, ami újabb bevételeket jelent a településnek. Miskolc anyagi forrásai töredéke a cívisvárosénak, úgy tűnik nem dúskálnak a befektetőkben sem, valamint más jellegű problémák is sújtják a várost.
Észak-Korea: nagy bajban van a diktátor
A Dél-Koreába menekült észak-koreaiak szerint, akik fenntartanak bizonyos kapcsolatokat volt hazájukban, rendkívüli helyzet alakul ki Észak-Koreában. Az ország elszigeteltségének erősödése miatt a kínai élelmiszer-szállítmányok is akadoznak, így az emberek olyan kétségbeejtő helyzetbe kerültek, hogy attól már Kim Dzsongun diktátor sem tudja távol tartani magát.