Június első felében a kasszaadatok szerint 3,7 százalékkal kisebb volt a boltok bevétele a korábbinál, ami rosszabb a májusi 2,6 százalékos elmaradásnál. Ráadásul az élelmiszerboltokban árumennyiségben is kevesebbet vásároltunk, a webáruházak megugrása pedig szintén kisebb az áprilisi csúcsnál - írja elemzésében a Blokkk.com kereskedelmi szakblog.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaJelenleg mintegy 6000 köbméternyi szabálytalanul elhelyezett szemét található a magyar közutak mentén, az illegális szemétlerakások száma évről évre növekszik, idén már 1420 tonnányi szabálytalanul kihelyezett szemetet gyűjtöttek össze, és szállítottak hivatalos lerakóhelyekre Magyar Közút munkatársai közölte a nonprofit társaság kedden az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielJúnius első tíz napjában több mint 13 százalékkal költöttek a magyarok gyógyszerre, mint egy évvel korábban.
Szerző(k): Csernátony CsabaA támogatott vényköteles gyógyszerek forgalma hatalmasat zuhant áprilisban a márciusi kiugrás után, igazolva, hogy a márciusi kiugrást az előrehozott vásárlások okozták. Áprilisban az előző hónaphoz képest Budapesten és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az előző év azonos időszakához mérten pedig szintén a fővárosban mérséklődött legnagyobb mértékben a forgalom - derül ki a Hiflylabs kutatásából.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz autósok közlekedését könnyítő intézkedéseket jelentett be a főpolgármester szombaton.
Szerző(k): Rácz GergőA ferihegyi utasforgalom 2022 végére, 2023 elejére érheti el a koronavírus-járvány előtti volument - mondta Valentinyi Katalin, a Budapest Airport (BA) Zrt. kommunikációs vezetője az M1-en.
Szerző(k): Domokos LászlóBár továbbra is a Tescóé a legnagyobb forgalom a magyar boltláncok között, a Lidl feljött a második helyre. A Spar maradt a harmadik helyen, a Coop lecsúszott a dobogóról.
Szerző(k): Csernátony CsabaA koronavírus-járvánnyal szembeni intézkedések és a gyárbezárások miatt csaknem a felére esett a személygépkocsik és kishaszonjárművek forgalomba helyezése Magyarországon májusban, az előző év hasonló időszakához képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) kedden az MTI-vel, a DataHouse Kft. adatai alapján.
Szerző(k): Domokos Erika