Áprilistól zöld célokra is fel lehet venni a minősített fogyasztóbarát lakáshitelt az Ersténél. Az energiafelhasználásukat csökkenteni kívánó hitelfelvevők az új lakás vásárlása, illetve építése mellett korszerűsítésre és felújításhoz is igényelhetik a konstrukciót.
Szerző(k): Varga CsengeA húsvéti ünnepekre nemcsak a lakosság készül a nagy bevásárlásokkal, hanem a fogyasztóvédelmi hatóság is résen lesz a boltokban. Folytatják a nagy ellenőrzéseket, legutóbb kalácsokat, pálinkákat és gyümölcsleveket vizsgáltak.
Szerző(k): Varga CsengeA kormányzati szigorítások mértékétől függően, az időjárási és naptári hatásokat kiszűrve, napi 1–9 százalékkal kevesebb áramot fogyasztott egy európai állam a koronavírus-járvány ideje alatt. A napon belüli ingadozás akár a 13 százalékos csökkenést is elérte, a változások ráadásul azonos módon érintették az egyes tagországokat, de elsősorban akkor jelentkeztek, amikor jelentősebb szigorításokra került sor.
Szerző(k): Varga CsengeMárcius közepén több mint 45 százalékos volt a hazai földgáztárolók töltöttsége. Az enyhe tél miatt rendkívüli mértékben visszaesett a fogyasztás.
Szerző(k): Varga CsengeAz Ország Söre idén tavasszal készül el, a fogyasztók szavazatai alapján, ami azt jelenti, hogy nyáron már bárki megkóstolhatja azt a sört, amelynek a típusát és a pontos hozzávalóit is a magyar sörkedvelő közönség állítja össze.
Szerző(k): Varga CsengeNem lesz hiány tojásból a következő napokban, viszont a húsvéti szükséglet kielégítése bizonytalan a Tojástermelők Szövetsége szerint.
Szerző(k): Varga CsengeA tárolók töltöttsége azzal együtt csökkent, hogy továbbra is érkezik vezetékes földgáz és kikötői terminálokon keresztül.
Szerző(k): Varga CsengeAz ásványi anyagok minősége szempontjából az egyes ásványvizek és a vezetékes ivóvizek között jelentős különbség mutatkozik. Az ásványvizek fogyasztása a szervezet folyadék- és elektrolitpótlását egyaránt szolgálják, de nem mindegy, hogy a felnőttek és a gyermekek mekkora ásványianyag-tartalommal rendelkező vizet fogyasztanak.
Szerző(k): Varga Csenge