Figyelem: lezárás indul Ferihegyen, jóval korábban kell érkezni
Hónapokig nem lehet felhajtani autóval a Liszt Ferenc Repülőtér felső szintjére, mivel a fejlesztések miatt szigorodik a parkolási rend.
Figyelem: lezárás indul Ferihegyen, jóval korábban kell érkezni
Hónapokig nem lehet felhajtani autóval a Liszt Ferenc Repülőtér felső szintjére, mivel a fejlesztések miatt szigorodik a parkolási rend.
Erről jobb, ha minden autós tud: hamarosan jön az őskáosz Óbudán
Március elsejétől a Flórián tér felújítása miatt lezárják a déli hidat, ezért jelentős változásokra kell számítani a közösségi közlekedésben is.
Máv-vezérigazgató: januárra még pontosabbak lettek a vonatok
Hegyi Zsolt kiemelte, hogy havi bázison 4,9 százalékkal nőtt a járataik pontossága. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az ötpontos közlekedési akcióterv részeként megvalósuló 1+1 milliárd eurós infrastruktúrafejlesztési programnak köszönhetően még inkább megbízhatóvá válnak majd az állami vasúttársaság vonatai.
Egy magyar származású üzletember luxushotelje égett Londonban
Tűz ütött ki a Chiltern Firehouse-ban, amely sok neves embernek ad állandó szállást, ha Londonban jár. Bár senki sem sérült meg, a károk helyreállításához be kell zárni a luxushotelt, amely egyébként magyar származású üzletemberé. Az épület eredetileg tűzoltóállomás volt.
Felújítás miatt teljes káosz lesz a főváros egy forgalmas csomópontján, nem árt előre tájékozódni
A Flórián téri felüljárók felújítása miatt március 1-től forgalmi változásokra kell számítani.