Sztrájkba léptek a legnagyobb brit kontétnerkikötő munkásai
Sztrájkba lépett a legnagyobb brit kontétnerkikötő, Felixstowe. A szakszervezet 30 év után egyből nyolc napra megbénítják az Egyesült Királyságot.
Sztrájkba léptek a legnagyobb brit kontétnerkikötő munkásai
Sztrájkba lépett a legnagyobb brit kontétnerkikötő, Felixstowe. A szakszervezet 30 év után egyből nyolc napra megbénítják az Egyesült Királyságot.
Búzát és napraforgóolajat szállító hajók indultak útnak Ukrajnából
Két újabb, gabonát és napraforgóolajat szállító hajó hagyta el az ukrajnai Csornomorszk kikötőjét – közölte szombaton a török védelmi minisztérium. Ezzel már 27 hajó kelt útra ukrán gabonával.
Az oroszok megtalálták a kiskapukat, pedig a nagy nyugati cégek lebéníthatnák a hadsereget
Az orosz hadsereg nem lenne képes működtetni a legmodernebb technológiájú harcászati eszközeit és katonai kommunikációs berendezéseit Ukrajnában, ha a Nyugat szigorúan elzárná a mikroelektronikai termékek szállítását Oroszországba egy új elemzés szerint. Erről írt elemzést a Rusi brit biztonságpolitikai kutatási központ.
Itthon bégetnek tovább az exportra szánt bárányok
Jelentősen csökkent a magyar bárány kivitele Olaszországba, vélhetően azért, mert a pandémia nyomán megváltoztak a vásárlói szokások. Ezzel egyidejűleg a németországi kivitel erősödött.
Borzalmasabb a szén feltámadása, mint gondolnánk
Az Afganisztánban a 2021. nyár végén hatalomra került tálib rezsim a szénbányászatban talált olyan gazdasági potenciált, amelyből jelentős exportbevételre tehet szert. A kínai megrendelőknek, félrelökve minden etikai és biztonsági megfontolást, XIX. századi körülmények között dolgozó munkásokkal hozatják felszínre a szenet. A kézzel bányászó afgánok legalább fele csupán tinédzser.