Az Európai Bizottság intézkedéscsomagot terjesztett elő az európai fogyasztói jogok és azok érvényesítésének megerősítése érdekében - közölte az MTI híradása szerint az uniós bizottság.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Európai Bizottság programot indít az induló innovatív vállalatokat célzó kockázatitőke-befektetések fellendítésére - jelentették be kedden Brüsszelben.
Szerző(k): Szász PéterTöbb okból is bírálták a magyarországi helyzetet az Európai Parlament (EP) kulturális és oktatásügyi szakbizottságának (CULT) véleménytervezetében, amelyet a testület hétfői brüsszeli ülésén ismertettek.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Európai Bizottság a digitális gazdaság adóztatásának új szabályaira tett javaslatot - derül ki a testület közleményéből.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaViorica Dancila román kormányfő az igazságügyi miniszterhez intézett nyílt levélben kért tájékoztatást hétfőn arról, hányszor és milyen körülmények között fordult elő 2012 óta, hogy az Európai Bizottság konkrét romániai bűnvádi eljárások iránt érdeklődött, illetve ezek megoldását sürgette.
Szerző(k): Szász PéterNagyobb erővel kell törekedni a párbeszédre és a rugalmas szolidaritás elvét kell alkalmazni a menekültek európai uniós (EU-) tagországok közötti elosztásának ügyében - mondta Horst Seehofer német belügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanHamarosan kötelezően alkalmazni is kell az új uniós adatvédelmi szabályozást, amely sokaknak igen kemény fejtörést okoz. Nem csoda, hiszen óriási bírság lehet a vége, ha egy adatokat kezelő szervezet ennek nem felel meg. A rendelet hatálya pedig szinte mindenkire kiterjed, s ez alól a nem profitorientált szervezetek sem kivételek. Ők mire figyeljenek?
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaJelenleg 17 millió európai él vagy dolgozik egy másik tagállamban, 10 uniós polgárból pedig 8 a szabad mozgáshoz való jogot értékeli a legtöbbre az uniós jogok közül. A munka világa azonban gyorsan változik, amelyhez a szabályoknak is igazodniuk kell - véli Marianne Thyssen uniós biztos, aki az újonnan felállítandó Európai Munkaügyi Hatóság felállításának támogatását kéri a tagállamoktól.
Szerző(k): Economx