Összesen bruttó 13 millió forintnyi lelépési pénzzel távozott Trócsányi László Brüsszelbe az igazságügyi tárca éléről még a nyár folyamán. Ebből 10,4 millió forintot végkielégítés, 2,6 millió forint csak a szabadságmegváltása volt - írja a Blikk.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Bizottság aggodalommal figyeli a magyar kormánynak a bírói rendszer függetlenségét csorbító, a sajtó és a tudományos élet szabadságát csökkentő intézkedéseit, amelyek indokolttá teszik a uniós szerződés 7-es cikke szerinti eljárás folytatását - jelentette ki az európai értékek védelméért felelős uniós biztos szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésének a jogállamiság magyarországi helyzetéről folytatott vitáján.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Európai Bizottság a következő 10 évben ezer milliárd eurós beruházási tervvel próbálná elérni az unió gazdaságának karbonsemlegessé alakítását. A leginkább érintett európai régiók számára a következő hét évben egy 100 milliárd eurós alap is rendelkezésre állna, amelyből Magyarország is kaphatna mintegy 82 millió eurónyi segítséget - legalábbis a jelenlegi állás szerint. A részletekből kiderül, milyen feltételekkel és mire lehetne költeni ezt a pénzt.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKonzultációt indított az Európai Bizottság az uniós munkavállalók méltányos minimálbérének kérdésében. A konzultáció első szakaszában a vállalkozások és a szakszervezetek véleményét kérik ki.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA telefontöltők egységesítésére vonatkozó szabályozási lehetőségeket vizsgálja az EU, miután a gyártók az elmúlt években elhanyagolták ilyen irányú erőfeszítéseket - idézi a HWSW Margrethe Vestager versenypolitikai biztost.
Szerző(k): Szász PéterHivatali esküt tett az Európai Unió Bírósága előtt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a biztosi testület tagjaival együtt Luxembourgban hétfőn.
Szerző(k): Szász PéterAz uniós utasok kevesebb mint fele, 43 százaléka tudja, hogy az Európai Unió (EU) szabályozza az utasokat megillető jogokat - derült ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett felméréséből.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Európai Unió új vezetőségének változtatnia kellene az unió Oroszországhoz fűződő viszonyán - ahogy azt Emmanuel Macron sokat bírált barátkozása jelzi -, de nyitott kérdés, hogy a másik fél hogyan viszonyul ehhez. Moszkva egyelőre az erő pozíciójából tárgyalhat.
Szerző(k): Komócsin Sándor