Tovább lassult januárban a fogyasztói árak emelkedésének üteme az euróövezetben, egyre jobban távolodva az Európai Központi Bank 2 százalék közeli célszámától. Ez újabb érvet jelent az euróövezeti jegybanknak, hogy lassítsa a gazdaság élénkítését célzó intézkedéseinek kivezetését.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanCsehország 2018-ban 45,3 milliárd koronával kapott többet az Európai Unió költségvetéséből, mint amennyit a közös kasszába befizetett - közölte a cseh pénzügyminisztérium Prágában.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanFebruár 1-jén hatályba lép az EU és Japán közötti gazdasági partnerségi megállapodás, amely megszünteti a Japánba exportáló uniós vállalkozásokra háruló, évente mintegy 1 milliárd eurót kitevő vámok túlnyomó többségét - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMegerősítette az ízesített dohánytermékek kivezetését is előíró, öt évvel ezelőtt elfogadott uniós irányelv érvényességét szerdai ítéletében az Európai Bíróság - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielErdőtelepítésekre, illetve csak zöld energiára épülő rendszerekre van szüksége az emberiségnek a klímapolitikai céljai megmentése érdekében – állítja egy friss nemzetközi kutatás. Egy másik pedig azt, hogy a megújuló energia térnyerése átrajzolja a világ geopolitikai térképét.
Szerző(k): Szabó M. IstvánBrüsszel arra készül, hogy felszólítsa az EU tagállamait, szigorítsák az ellenőrzést az úgynevezett "Arany Vízum" programokkal kapcsolatban. Ezek a programok, amelynek magyar megfelelője a Letelepedési Kötvényprogram volt, ugyanis szerintük megnyitják az utat az Európai Unióban a pénzmosás, a korrupció és a szervezett bűnözés előtt. Brüsszel erőteljesebben is felléphetett volna, de nem használja ki a lehetőséget.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz Európai Unió (EU) valamennyi fogva tartott ukrán haditengerész szabadon bocsátására szólította fel Oroszországot, miután az illetékes moszkvai bíróság április 24-ig meghosszabbította nyolc, a Kercsi-szoros közelében lezajlott orosz-ukrán tengeri incidens során elfogott ukrán katona előzetes letartóztatását - közölte az EU külügyi szolgálata (EEAS) csütörtökön.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNincs migrációs vagy menekültválság az Európai Unióban, noha több tagállam ezt kívánja hangsúlyozni; az illegális határátlépések száma messze elmarad a korábban regisztráltakhoz képest, a politikai ellenállás e tekintetben ugyanakkor erősödött - jelentette ki Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős tagja kedden.
Szerző(k): Szabó Dániel