BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
header

eu

02.
09.
14:46

Európa puha recessziójában Magyarország az egyik legnagyobb vesztes

Rövid és enyhe gazdasági visszaeséssel kell szembenézniük a vállalatoknak Európában, amit azonban csak lassú fellendülés követ. A közép-kelet-európai régiót, így Magyarországot is súlyosabban érinti a krízis, emiatt a cégeknek minden rendelkezésre álló forrást meg kell ragadniuk a túléléshez, emellett hatékonyabbá és zöldebbé kell válniuk, hogy megerősödve kerüljenek ki a válságból.

Szerző(k):
Varga Csenge
02.
09.
09:40

Gulyás Gergely: Lemondtak a miniszterek a kuratóriumi tagságukról

Véget ért Sopronban a háromnapos „stratégiai kormányülés”, melynek eredményeiről csütörtök délelőtt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tartott beszámolót. A török-szír földrengésről Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormánynak nincs tudomása magyar áldozatról. Az idei év legfontosabb feladatai közt az infláció letörését, a munkahelyek megvédését, valamint a recesszió elkerülését említette. Beszámolt arról is, hogy egy sor miniszter távozik az alapítványi fenntartásba adott egyetemek kuratóriumából.

Szerző(k):
Károly Gábor