BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
header

eredmény

12.
21.
23:59

Költségcsökkentésre kényszerül a Lucent

A világ legnagyobb távközlésiberendezés-gyártója, a Lucent Technologies Inc. tegnap bejelentette, hogy a folyó pénzügyi év december végén záruló első negyedében a vártnál jóval nagyobb lesz a vesztesége, ezért 1 milliárd dolláros költségcsökkentést hajt végre és az alkalmazottak egy részét elbocsátja. A Lucent a folyó negyedévben a cég legfrissebb becslése szerint részvényenként 25-30 cent közötti pro forma veszteséget fog elkönyvelni; a létszámleépítés és a vonatkozó költségek pontos adatai a negyedév végére várhatók. Az elbocsátások előreláthatólag 10 ezer főt érintenek, többségüket az értékesítés és a PR területén. A vállalat, amelynek részvényei idén már 78 százalékot estek a gyenge eredmények miatt, egyúttal jelezte, hogy a szeptemberben zárt előző negyedévi árbevételre vonatkozó adatot 679 millió dollárral, 8,7 milliárd dollárra, az üzemi eredményt pedig részvényenként 18 centről 10 centre csökkentették. A Lucent a PricewaterhouseCoopers LP-t és a Cravath, Swaine & Moore szaktanácsadó cégeket bízta meg annak kiderítésével, hogy miként fordulhatott elő a ténylegestől jelentős mértékben eltérő adatközlés. (NAPI)

Szerző(k):
Sebő Gábor
12.
17.
23:59

Háromszorosára nőtt a Lukoil nyeresége

A legnagyobb orosz olajvállalat, az OAO Lukoil Holding az idén az első kilenc hónapban 46,828 milliárd rubel (1,9 milliárd euró) konszolidált nettó profitot ért el, szemben az egy évvel korábbi 15,950 milliárddal. A csoport árbevétele 113,699 milliárd rubelről több mint kétszeresére, 267,368 milliárd rubelre nőtt, üzemi eredménye 58,9 milliárd rubel lett az előző év azonos időszakának 22,9 milliárd rubelje után. A Reutersnek nyilatkozó moszkvai elemzők szerint a cég eladásai meghaladták a várakozásokat, de nyeresége elmaradt azoktól. A Lukoil hatékonysága egyike a legalacsonyabbaknak az orosz olajszektorban: forgalomarányos nyeresége 17 százalékot tesz ki, míg a szektor második és harmadik számú szereplője, a Jukosz és a Szurgutnyeftyegaz esetében mintegy 30 százalékot. A Lukoil az első kilenc hónapban 57,991 millió tonna olajat termelt ki, 2,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, exportja pedig 0,4 százalékkal, 21,245 millió tonnára nőtt. Az orosz olajvállalat e hó elején szerzett többségi részesedést az egyesült államokbeli Getty Petroleum Marketing cégben, 71 millió dollárért. (NAPI Gazdaság, 2000. december 9., 6. oldal). (NAPI)

Szerző(k):
Szabó Márta
12.
14.
23:59

Semmi jóra nem számít a Bridgestone

A japán Bridgestone Corp. drasztikusan, az augusztusban jelzett 67 milliárdról 13 milliárd jenre (116 millió dollárra) csökkentette az idei adózott eredményére vonatkozó előrejelzését. A gumiabroncsokat gyártó cég egyesült államokbeli leányvállalatát, a Bridgestone/Firestone Inc.-t az illetékes közlekedésbiztonsági hatóság (NHTS) 6,5 millió darab gumiabroncs lecserélésére kötelezte, miután több száz - összesen 148 áldozatot követelő - közúti baleset elemzése megalapozta a gyanút, hogy gyártási mulasztás történt. A leányvállalat ennek következtében várhatóan 500 millió dollár, jövőre pedig 200 millió dollár veszteséget lesz kénytelen elkönyvelni. A Bridgestone konszolidált bevételeinek 30 százaléka származik az USA-ból. A japán vállalat részvényeinek árfolyama 55 százalékot esett a tokiói tőzsdén a gumiabroncsok visszahívásának kezdete óta. Szeptember-november hónapokban éves összehasonlításban 40-40 százalékkal esett vissza a cseregumiként forgalmazott - tehát nem az új autókra szerelt - Firestone-gumik eladása. A Bridgestone adózás előtti eredménye várhatóan a korábbi előrejelzésnél 24 százalékkal kevesebb, 125 milliárd jen lesz; a cégvezetés jövőre további 25 százalékos csökkenéssel számol. A csoportszintű adózott eredmény ugyanakkor az idei évre várt szint háromszorosára, 48 milliárd jenre nőhet - ennek forrásait azonban a cég nem nevezte meg. (NAPI)

Szerző(k):
Sebő Gábor