BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
header

eredmény

02.
18.
23:59

Kiemelkedő eredményt ért el a Teva

Az izraeli Teva Pharmaceutical Industries Ltd. generikus gyógyszereket gyártó cég az elmúlt év utolsó negyedét a várakozásokat felülmúló 57,9 millió dolláros, az egy évvel korábbi 32 centtel szemben részvényenként 43 centes adózott eredménnyel zárta. A forgalom, amelynek 64 százalékát az USA-beli eladások teszik ki, 36 százalékkal, 518,5 millió dollárra nőtt; ezen belül a multiplex sclerozis kezelésére szolgáló Copaxone termék árbevétele 48 százalékkal, 72,7 millió dollárra emelkedett. A kutatási-fejlesztési kiadások 60 százalékkal, 43,6 millió dollárra ugrottak meg. A Magyarországon a Humánban és a Biogalban érdekelt Teva közölte, hogy jelenleg is nem kevesebb, mint 49 generikus termékük vár az USA-ban az illetékes hivatal forgalomba hozatali engedélyére. Az első negyedévi eredmények várhatóan kissé elmaradnak a fenti adatoktól - idézte a Dow Jones Dan Süsskind gazdasági igazgatót -, de az év további részében már fokozatosan emelkedő, az utolsó negyedévben pedig kiemelkedő nyereségre számítanak. Az eredmény ismertetésével egyidejűleg a cég bejelentette, hogy az Aventis észak-amerikai leányvállalatával 1995-ben - elsősorban a Copaxone piaci terjesztése céljából - létrehozott Teva Marion Partners vegyesvállalatból kivásárolja az Aventis Pharmaceuticals Inc. részesedését és azt Teva Neuroscience LLC néven teljesen irányítása alá vonja. (NAPI)

Szerző(k):
Sebő Gábor
02.
16.
23:59

Romlottak a Quaestor eredményei

A Quaestor Értékpapír Rt. tavalyi, 193 millió forintos adózott eredménye 22 százalékkal múlja alul a bázisév számait. Az üzleti tevékenység eredménye 44 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, mindössze 208 millió forint. A csökkenés oka a jó ideje negatív belföldi tőzsdei hangulat miatt visszaeső befektetési szolgáltatási, valamint értékpapír-kereskedelmi bevételekkel, illetve a megnövekvő költségekkel magyarázható. A Quaestor Rt. egyetlen brókercégként maga is tőzsdei kibocsátó, jóllehet forgalma, illetve közkézhányada alacsony, jelenléte leginkább marketingcélú. A Tarsoly Csaba ellenőrzése alatt lévő társaság 93,4 százalékban belföldi intézmények, 6,6 százalékban belföldi magánszemélyek tulajdonában van. A társaság osztalékfizetési szokásait alapul véve a nyereség kifizetése az idén sem valószínű. (NAPI)

Szerző(k):
Vigh Zsolt György
02.
16.
23:59

Háromszorosára duzzadt a Dacia vesztesége

Az Automobile Dacia Pitesti SA az elmúlt évet 1,45 ezer milliárd lej (54,2 millió dollár) veszteséggel zárta, ami több mint háromszorosa az 1999. évi 394 milliárdos veszteségnek - közölte a Renault-csoporthoz tartozó autógyártó cég. Az árbevétel tavaly közel egyharmadával esett vissza. A francia gyártó 1999 szeptemberében 50 millió dollár készpénz és öt évre szóló, összesen 220 millió dolláros beruházási kötelezettségvállalás ellenében szerezte meg a Dacia gyár 51 százalékát, majd tulajdoni részesedését tavaly 57 millió dolláros tőkeemeléssel 73 százalékra növelte. A Dacia vezetése bízik abban, hogy az anyavállalat által bevezetendő új modellek, illetve a termelési kapacitás felfuttatása révén idén 20 százalékkal, 40 millió euró (36,7 millió dollár) körüli szintre szorítják le a veszteséget. (NAPI)

Szerző(k):
Sebő Gábor
02.
15.
23:59

Mérséklődő Human-profit

A tőzsdei pályafutását a múlt év végén befejező, ám máig nyilvános társaságnak minősülő Human Rt. 840 millió forintos konszolidált, adózás előtti eredményt ért el, ami 11 százalékkal marad el az 1999. évitől. Az árbevétel 13 százalékkal emelkedett, elérte a 30,7 milliárd forintot. A közvetlen költségek ennél némileg jobban, a közvetett költségek viszont bőven infláció alatti mértékben emelkedtek. Az üzemi eredmény csaknem 6 százalékkal csökkent. Az adózás előtti eredményt tovább rontotta a pénzügyi műveletek 135 milliós vesztesége. A Human Rt. tulajdonosi szerkezete jelentősen változott egy év alatt, a részvényeknek immár 98 százaléka van az izraeli Teva-csoport tulajdonában. (NAPI)

Szerző(k):
Vigh Zsolt György