A villamosenergia-iparban működő szakszervezetek minimum 3,4 százalékos reálbér-növekedést tartanak szükségesnek az idei évre, ez a béremelési javaslat figyelembe veszi a villamosenergia-ipar gazdasági lehetőségeit és az országos bérajánlásban foglalt elveket - mondta Szilágyi József, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (EVDSZ) elnöke.
Szerző(k): MTIÉves összehasonlításban tavaly nyolc százalékkal, 20,5 milliárd koronára csökkent a Cseh Energetikai Művek (CEZ) adózott nyeresége - közölte a társaság.
Szerző(k): MTIOlyan mértékben halmoznak fel készpénzt a befektetők, mint utoljára 2001-ben, a legnagyobb félelemmé egy esetlegesen kialakuló amerikai recesszió lépett elő. Nem lesz kettőnél több kamatemelés idén az Egyesült Államokban, s Európa még mindig viszonylag kedvelt célpont - derül ki a Bank of America Merrill Lynch globális alapkezelői felméréséből.
Szerző(k): EconomxA moszkvai kormány úgy látja, hogy a megromlott orosz-török viszonytól függetlenül folytatható a két ország energetikai együttműködése. Nem fogja javítani ennek esélyét, hogy a török államfő megszállónak minősítette a szíriai polgárháborúba bekapcsolódott Oroszországot.
Szerző(k): EconomxÚjabb épületenergetikai szigorítás vár a felújítási munkálatokba kezdő társasházakra 2018. január 1-jétől.
Szerző(k): EconomxTöbb mint a felére csökkentette gázimportját Ukrajna az idén januárban az előző év azonos időszakához képest - jelentette be kedden az Ukrtranszhaz ukrán állami gázszállító vállalat.
Szerző(k): MTIImmár nem csak az Európai Bizottság, hanem az egész magyar közvélemény is tudja: a kormány nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy az uniós szabályok nem teszik lehetővé a lakások energiahatékonysági korszerűsítésének vissza nem térítendő támogatását- írja az LMP.
Szerző(k): EconomxAkár egymillió forintos büntetéssel számolhatnak azok a nagyvállalatok, amelyek a következő hetekben sem pótolják regisztrációjukat a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) honlapján. Ennél is nagyobb, 10 millió forintig terjedő összeget fizethetnek azok a cégek, amelyek ez év végéig elmulasztják az energiahatékonysági törvényben meghatározott energetikai audit végrehajtását.
Szerző(k): MTI-Eco