A világ két legnagyobb jegybankja kedden illetve szerdán megtartotta kamatdöntő ülését, és az Európai Központi Bank (EKB) ugyanúgy 25 bázisponttal emelt, mint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. Az európai alapkamat azonban csak 3,25 százalék, míg az amerikai 5,25 százalék, és az EKB még nem is elégedett az inflációcsökkenéssel.
Szerző(k): Fellegi TamásAz Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsának titkára szerint az Egyesült Államok el akarja foglalni Ukrajnát, sőt, Oroszországot is. Ahogy Nyikolaj Patrusev arról szintén meg van győződve, hogy a nyugati állampolgárok többsége inkább élne Oroszországban.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraKét drón csapódott be a Kreml épületénél szerda hajnalban, de egyelőre nem világos, miként juttathattak el az ukránok drónokat az orosz főváros központjába, az Resperger István ezredes, egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Nemzetbiztonsági Tanszékének vezetője szerint egyre több hasnoló támadásról fogunk hallani.
Szerző(k): EconomxA Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 5,00 százalékról 5,25 százalékra emelte az irányadó dollárkamatot a szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén. A döntés megfelelt a többségi piaci várakozásoknak.
Szerző(k): Horváth TiborAz amerikai hadsereg nyomon követ egy, a légterében keringő lebegő léggömböt. Tisztviselők arról számoltak be, hogy az azonosítatlan tárgy Hawaii egyes részei felett repült, de nem haladt át semmilyen stratégiai terület felett.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz amerikai nagykövet a magyar-ukrán határra utazott.
Szerző(k): EconomxA kínai cégeknek idén eddig ötször annyit tőkét sikerült beszedniük első nyilvános részvénykibocsátásokból, mint az amerikaiaknak. Úgy tűnik, a bankcsődök visszafogták az Egyesült Államokban a lelkesedést.
Szerző(k): EconomxFinnország és az Egyesült Államok egy olyan megállapodásról tárgyal, amely lehetővé tenné, hogy amerikai csapatokat telepítsenek finn területekre.
Szerző(k): Economx