Egyes szakértők nem tartják elképzelhetetlennek az Egyesült Államokban az ott elképesztően magasnak tartott öt dollár/gallonos benzinár kialakulását a nyár elejére. Az emögött lévő okok egy része Magyarországon is hat.
Szerző(k): NAPIMeglódult a héten a Brent, és ennek érezhető hatás volt a héten a finomított termékárakra, a forint mozgásának viszont nem volt hatása az árakra. A nagyobb emelésre most a benzinesek készülhetnek, de a dízelesek sem maradnak majd ki a jóból. A dízel legfeljebb 2-3 forintos a benzin esetén viszont 5-6 forintos áremelés is elképzelhető - írja a Portfolio.hu.
Szerző(k): InforádióA Magyar Posta Zrt. a lakosság által leggyakrabban igénybe vett szolgáltatások körében átlagosan az inflációnál kisebb mértékben emeli árait 2013. január elsejétől - közölte a társaság.
Szerző(k): MTI-EcoGyőrben és Veszprémben a legolcsóbb, Székesfehérváron a legdrágább a távhő az MTI körképébe bekerült megyeszékhelyek közül. A legtöbb városban az idén január elsejével volt utoljára áremelés, a nemzeti fejlesztési miniszter által meghatározott maximális, 4,2 százalékos mértékben.
Szerző(k): MTIGyorsulni kezdett az élelmiszerárak emelkedése Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságaiban, de az ársokk régiós hatása messze nem egyenletes, a jelenség Romániát és Magyarországot sújtja a legnagyobb mértékben - állapították meg pénteken ismertetett térségi helyzetértékelésükben londoni elemzők, akik szerint a helyi fizetőeszközök erősödése tompítja a külső ársokk beszűrődő inflációs hatásait.
Szerző(k): MTIAz első félévben 0,6 százalékkal volt magasabb a mezőgazdasági termékek termelői ára, mint egy évvel korábban, a növényi eredetű termékek ára 4,6 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati eredetű termékek 12,5 százalékkal drágultak.
Szerző(k): Hőnyi GyulaNagyobb baj az élelmiszerek árnak megugrása, mint az európai adósságválság, az elnyomorodásból fakadó gazdasági romlást ráadásul nem jelzi azonnal a részvényárak zuhanása vagy a kötvényhozamok emelkedése.
Szerző(k): NAPIA távközlési adó miatt júliustól egyes cégeknél az ügyfeleknek többe kerül a telefonálás, a nyaralni indulóknak viszont jó hír, hogy az uniós szabályozásnak köszönhetően csökkent a roaming díja. A cégek ajánlatokkal rukkoltak elő a külföldre utazóknak.
Szerző(k): Diószegi József