Elképesztő információt osztott meg a MOHU: rengetegen tették ezt a REpont automatáknál
Október első hetéig 57 millió forint gyűlt össze a felajánlásokból.
Elképesztő információt osztott meg a MOHU: rengetegen tették ezt a REpont automatáknál
Október első hetéig 57 millió forint gyűlt össze a felajánlásokból.
Hat hónap alatt harminc milliárd forint került a magyarok egy csoportjához
A MOHU közlése szerint november közepéig 700 millió palackot, üveget és dobozt váltottak vissza Magyarországon az új visszaváltási rendszerben. Így mintegy 30 milliárd forintnyi összeget kaptak vissza a vásárlók, ami már csak azért is fontos szempont, mert ez az összeg hozzájárulhatott a kiskereskedelmi forgalom növekedéséhez.
Ide ment a pénze annak, aki megnyomta a gombot: elszámolt a MOHU
Eddig már egymillió alkalommal döntöttek úgy a magyarok, hogy a jótékonykodást választják a MOHU új visszaváltási rendszerét használva, ezzel pedig szeptember végéig már több mint 57 millió forint gyűlt össze gyermekgyógyászati célra. A kórházvezetők pedig azt is elárulták, hogy minden forintnak megvan a helye az egészségügyi intézményekben.
Till Attila: Ha nem akarsz hinni jó dolgokban, akkor ne higgy!
Nemcsak a fogyasztás felfokozott, hanem maga a kommunikáció is. Az a hír, ha valamibe beleköthetünk, az a hír, ha valamivel kötözködünk - fogalmazott az új visszaváltási rendszert ért kritikákkal kapcsolatban Till Attila. Arról is beszélgettünk, hogy vajon miért nem fontosak ilyenkor a bálnák és a teknősök.
Uniós öngól: ahány ország, annyiféle visszaváltási rendszer
Az Európai Unió ugyan sokat próbál tenni az újrahasznosítható csomagolások begyűjtéséért, és az újrahasználatért, de a szétszabdalt nemzeti szabályozási keretek nagy buktatókat hordoznak magukban – állapította meg lapunknak Nagy Ervin, a magyar sport- és vitaminital-gyártó R-Water tulajdonosa.