A héten indul az amerikai gyorsjelentési szezon. A számok kiválóak lehetnek az adóreformnak köszönhetően, azonban a piac nagy része a kereskedelmi háború kedvezőtlen hatásaira figyel majd. Közben az emelkedő kamatok és az erősödő dollár is árnyalja a képet.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásÜdvözlendő, hogy Németország jelentősen, egy évtizeden belül 80 százalékkal tervezi emelni védelmi kiadásait, de ennél még többre van szükség - hangsúlyozta a jövő heti NATO-csúcs előtt a Bild című német lap vasárnapi kiadásának adott interjúban a szervezet főtitkára, Jens Stoltenberg.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Európára nehezedő nyomás, amelynek forrása az USA még erősítheti is az EU-t ahelyett, hogy gyengítené. A veszély, amely a kontinensre leselkedik, a ma még populista euroszkeptikusokat is jobb belátásra bírhatja. Volt példa ilyen jellegű fordulatra nem is olyan régen.
Szerző(k): Komócsin SándorAz európai populista politikai erők célja, hogy elfoglalják az európai intézményeket, és belülről számolják fel az Európai Uniót. A terv megvalósítása már beindult, kevesebb mint egy év múlva jöhet a hatalom átvétele, majd az EU a Weimari Köztársaság sorsára juthat.
Szerző(k): Komócsin SándorÉszak-Korea értékelése szerint a Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vezette delegáció phenjani tárgyalásai "sajnálatos" kimenetelűek voltak, és a találkozókon Washington egyoldalúan próbálta rákényszeríteni Észak-Koreát arra, hogy feladja atomprogramját, s emiatt "meginoghat az atomfegyver-mentesítést illetően eddig szilárdan vallott" eltökéltségük.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHivatalos látogatásra érkezik Nagy-Britanniába a jövő héten Donald Trump. Az amerikai elnök összes programja Londonon kívüli, vidéki helyszíneken lesz, fogadja őt II. Erzsébet királynő is - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaJúnius 22-től számos USA-ból érkező termék vámterhe nő 25 százalékkal, mely a fogyasztói árban is megjelenik. A tanácsadó szerint érdemes tisztában lenniük a cégeknek a kivételekkel, speciális eljárásokkal, amelyekkel jelentős vámteher megspórolható.
Szerző(k): Domokos LászlóA ma hajnalban életbe lépett amerikai büntetővámokra Peking azonnal válaszolt. Megtorlásként az amerikai intézkedésben szereplő összeghez hasonló értékű amerikai árura vetettek ki büntetővámot.
Szerző(k): Lovas-Romváry András