Putyin vészjósló kijelentést tett: a NATO-katonák is célpontok lesznek
Újabb fenyegető üzenetet küldött a Nyugatnak az orosz elnök. Putyin szerint minden, Ukrajnába vezényelt külföldi csapat „jogszerű célpontnak” számítana az orosz hadsereg számára.

Itt a várva várt bejelentés: leül egymással Trump és Putyin
Fontos megállapodások köttethetnek azon a tárgyaláson, amelyen majd személyesen lesz jelen az amerikai és az orosz elnök, legalábbis a Kreml-szóvivő elmondása alapján.
Kimondta a bíróság: Oroszország a felelős a maláj utasszállító tragédiájáért
Bűnösnek találta Oroszországot az Európai Emberi Jogi Bíróság az Mh17-es járat lezuhanásában. A Malaysia Airlines gépét 2014-ben érte tragédia.
Orosz figyelmeztetés Izraelnek: diplomáciai úton kellene megoldani a konfliktust
Oroszország határozottan elítélte Izrael pénteki támadását Irán ellen, mely szerintük súlyosan sérti a nemzetközi jogot, és aláássa a térség békéjét – figyelmeztetnek a közelgő háborús veszélyre.
Ma fontos tudnia, hogy épp hol vannak a világ vezetői, plusz Szijjártó Péter
Ukrajna és Oroszország csütörtökön több mint három év után először tartja közvetlen béketárgyalásait Isztambulban. Jelentős áttörés azonban reálisan nem várható, hiszen Putyin elnök végül úgy döntött, hogy nem vesz részt személyesen a béketárgyalásokon.