Kiábrándító grafikont mutatunk a magyarok jövőjéről
Az Eurostat szerint 2080-ban 8,7 millióan élnek majd Magyarországon. Ez 2015-höz képest 1,2 millió fős csökkenést jelentene. A magyar kutatók előrejelzése ennél kiábrándítóbb jövőt mutat.
Kiábrándító grafikont mutatunk a magyarok jövőjéről
Az Eurostat szerint 2080-ban 8,7 millióan élnek majd Magyarországon. Ez 2015-höz képest 1,2 millió fős csökkenést jelentene. A magyar kutatók előrejelzése ennél kiábrándítóbb jövőt mutat.
Tovább csökkent a születések száma
Mérséklődött a természetes fogyás üteme januárban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népmozgalmi statisztikája szerint.
Kiderül, mennyire fogy a magyar
Az MNB kamatdöntésére figyelhet kedden a piac, miközben az is kiderül, hogy megint eltűnt-e kisvárosnyi magyar.
Ez a \"legidősebb\" ország Európában
Jelentősen öregedett az Európai Unió lakossága az utóbbi két évtizedben: a tagállamokban élők fele tavaly 42,2 évnél idősebb volt, míg húsz évvel ezelőtt még 36,2 év volt az úgynevezett medián életkor, amely az adott népességcsoportot két egyenlő részre osztja, vagyis a lakosság egyik fele fiatalabb, másik fele idősebb ennél a kornál.
Ijesztő adatok derültek ki rólunk - Magyarország hátul kullog
Töretlenül veszít népszerűségéből a házasság, a gyermekvállalás halasztása azonban már nem tolódik tovább. Hosszabb a születéskor várható élettartam, de nemzetközi összehasonlításban csak Bulgáriát és Romániát sikerült lehagyni az EU-n belül, a daganatos halálozás pedig kiugróan magas a kontinens országaival összehasonlítva - hangzott el a KSH Demográfiai Portré 2015 című tanulmány legfontosabb megállapításainak ismertetésekor.