Nagy értékű keretmegállapodást írt alá a Delta-csoport a központosított informatikai közbeszerzések lebonyolításáért felelős Digitális Kormányzati Ügynökséggel (DKÜ) - tette közzé a Delta Technologies Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Szerző(k): Domokos ErikaSzázötmillió forint bírságot szabott ki az MNB a Delta Technologies Nyrt.-re (korábbi neve Est Media Vagyonkezelő Nyrt.) tiltott piaci manipuláció és a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó előírások megsértése miatt. Egy másik határozatában a jegybank – egyebek mellett – a bennfentesek jegyzékének összeállítására és a bennfentes információ közzétételére vonatkozó szabályok megsértése miatt közel 20 millió forint felügyeleti bírságot rótt ki a kibocsátóra.
Szerző(k): Herman BernadettA Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Est Media hétfőtől hivatalosan is Delta Technologies Nyrt. néven folytatja tevékenységét, miután a Fővárosi Törvényszék befejezte a cég nevének, székhelyének és igazgatósági tagjainak megváltoztatását - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaSoha nem volt még olyan ígéretes a tőzsdei évnyitás, mint idén, jelen állás szerint több mint 10 új kibocsátó is megjelenthet, akár a főpiacon, akár a kis- és középvállalati szegmensben. Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója szerint van alapja a nagy állami cégek megjelenésének a nyilvános kereskedésben, míg a következő ötéves stratégia részeként a tőzsde is tőzsdére mehet. Hosszabb távon az sem kizárt, hogy a BÉT aktív résztvevője legyen egy régiós tőzsdei szövetségnek.
Szerző(k): Rácz Gergő